A pártcsoport honlapján (http://www.epp.eu) olvasható állásfoglalás szerint Martens úgy ítéli meg, az országosan 52,62 százalékosra kalkulált Fidesz-győzelem azt mutatja, hogy a lakosság elvesztette a miniszterelnökbe és a kormánykoalícióba vetett bizalmát. Az elnök szerint ez nem is meglepetés, miután a kormányfő beismerte, hogy tavasszal hazudott a népnek a választás megnyerése érdekében.
A néppárt meggyőződése szerint a kormánynak távoznia kell, hogy a demokráciába vetett bizalom visszaálljon Magyarországon – szögezte le a belga politikus.
Hans-Gert Pöttering, a párt európai parlamenti frakcióvezetője is közleményben üdvözölte a Fidesz “nagyarányú győzelmét” a választáson. Az eredmény azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök “elvesztette szavahihetőségét és vele együtt a szavazók széles többségét” – tette hozzá.