Sport

„Ilyenekre bezzeg van pénz!” – megrongálták a Debrecen kézicsarnokát

Derencsényi István / MTI
Derencsényi István / MTI
Ismeretlen tettesek megrongálták a Hódos Imre Rendezvénycsarnok frissen festett és szigetelt falát, a fenntartó DVSC Kézilabda Kft. feljelentést tett, írta a klub hivatalos honlapja.

„A Hódos Imre Rendezvénycsarnok felújítása a nyár elején kezdődött. A külső falakra 20 centiméter vastag szigetelés került, amit aztán fehér színű nemesvakolattal vontak be. Emellett cserélik az elöregedett bádogpárkányokat, átfestik a vasszerkezeteket és lecserélik az elhasználódott kültéri álmennyezetet. Ez utóbbi energiatakarékos, LED világítást kap.

A DVSC Kézilabda klub mindent megtesz annak érdekében, hogy a jó gazda gondosságával üzemeltesse és fejlessze a csarnokot. A felelős gazdálkodás szellemében szigeteltettük le a létesítményt, hiszen ezzel jelentős költséget takaríthatunk meg a fűtési szezonban és így komfortosabbá tehetjük a játékosok, az akadémista gyerekek és szurkolóink számára.

Értetlenül állunk az effajta rongálás előtt. Szeretnénk hinni, hogy nem az a közösség tette, aki eddig azt hangoztatta, hogy mennyire támogatja a csapatunkat” – írta a klub.

A tettes a falra egy mondatot pingált:

Ilyenekre bezzeg van pénz!

A klub erre annyit reagált, olyan fejlesztésekre mindig igyekszik pénzt fordítani, ami a csarnok üzemeltetését megkönnyíti, és használatát komfortosabbá teszi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik