Kultúra

A brit Schindlerként emlegetett zsidómentőt játssza új filmjében Sir Anthony Hopkins

Warner Bros.
Warner Bros.
A One Life nemsokára a mozikba kerül.

A brit Schindlerként is emlegett Sir Nicholas Winton szerepét kapta Sir Anthony Hopkins abban az új hollywoodi filmben, ami a közel hétszáz zsidó gyereket megmentő férfi történetét dolgozza fel – írja a BBC nyomán az MTI.

Winton fiatal tőzsdei alkuszként szervezett mentőakciókat Londonból, miután 1938-ban Csehszlovákiában járt, és látta a németek elől menekülők táborait. Kilenc hónap alatt végül 669 zsidó gyereket sikerült Prágából Londonba juttatnia, amiben a brit kormány is segítette. A fiatalokat brit családoknál helyezték el, később pedig egyikük sem látta többé hátrahagyott szüleit és családtagjait.

Az utolsó, kilencedik vasúti szerelvénynek 1939. szeptember 3-án kellett volna indulnia a csehszlovák fővárosból – azon a napon, amikor Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak –, de már nem hagyhatta el a pályaudvart. Mind a kétszázötven gyerek, aki a vonaton utazott, eltűnt, sorsukra azóta sem derült fény.

A One Life című film a mentőakciók történetét dolgozza fel, ami fél évszázadon át kevéssé volt a köztudatban, hiszen a humanitárius tettei elismeréseként 2003-ban lovaggá ütött Sir Nicholas maga nem beszélt hősies cselekedetéről, sőt, során sokáig kísértette a gondolat, hogy nem tudott még több embernek segíteni.

A történet végül ötven évvel a mentések után, a férfi feleségének köszönhetően vált ismertté, hiszen a nő nyilvánosságra hozta a padláson porosodó napló tartalmát, amiben a mentőakciók részletei, illetve a megmentett gyerekek nevei is szerepeltek. A férfit hamarosan meghívták a BBC egyik népszerű vasárnapi műsorába is, ahol a közönség soraiban jelen voltak néhányan azok közül, akik a mentőakcióknak köszönhették megmenekülésüket.

A One Life-ot szeptemberben mutatják majd be a torontói nemzetközi filmfesztiválon, forgatása pedig tavaly fejeződött be Prágában. Hopkins az idős Sir Nicholast játssza majd, fiatalkori alakjának bőrébe Johnny Flynn bújik, míg a további szerepekben Jonathan Pryce és Helena Bonham Carter is feltűnik – utóbbi a főszereplő anyját alakítja.

Warner Bros. Johnny Flinn, mint fiatal Winton

Winton 2015 júliusában, százhat éves korában hunyt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik