A Polgárok és Polgármesterek Szövetségének honlapjára hétvégén tették fel azt a nyilatkozatot, amely szerint november másodikán kezdetét veszi a polgári ellenállás. A szervezet elnökségi tagja, Kőrösi Imre a Magyar Hírlapnak elmondta a brutális tömegoszlatások miatt fegyveres alakulatokban szolgálókból toborzott csapatával kíván a rendőrök ellen fellépni. Véleménye szerint az akció törvényes.
A Büntető Törvénykönyv szerint az, aki az alkotmányos rend ellen szervezkedik, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést, aki ilyen szervezetben részt vesz, pedig egytől öt évig terjedő börtönbüntetést is kaphat. A Nemzeti Nyomozó Iroda figyeli a csoportot, egyelőre azonban nem indít eljárást a szervezet vezetői vagy tagjai ellen.
