Július elején 19 éves korában elhunyt Leandro De Niro-Rodriguez, Robert De Niro unokája. Az Oscar-díjas színészt megrendítette a halálhír, közleményében arra kért mindenkit, hogy tartsák tiszteletben a család privát szféráját, hogy „fel tudjuk dolgozni Leo elvesztését”. Egy héttel később New Yorkban végső nyugalomra helyezték De Niro-Rodriguezt, ugyanabban a temetőben, ahol dédapja is nyugszik.
Kedden a New York-i vezető orvosszakértői hivatal bejelentette Leandro De Niro-Rodriguez halálának okát, így most már biztos, hogy
Úgy fogalmaztak, a fiú „tiltott drogok mérgező kombinációjától” halt meg, számolt be róla a PageSix. A boncolási jegyzőkönyv szerint De Niro-Rodriguez balesetnek minősített halálakor fentanil, bromazolám, alprazolám, 7-aminoklonazepám, ketamin és kokain volt a szervezetében.
Leandro De Niro-Rodriguez anyja, Drena De Niro már korábban megerősítette a gyanút, miszerint a tinédzser drogtúladagolásban halt meg. Múlt hónapban egy kommentjében azt írta: „Valaki fentanillal megspékelt tablettákat adott el neki, amikről tudták, hogy meg vannak spékelve, mégis eladták neki.”
Július közepén a halálesettel kapcsolatban letartóztattak egy húszéves nőt, akit azzal vádolnak, hogy ő adta el a kábítószert a fiúnak. Az ügy tárgyalása várhatóan még a hónapban megkezdődik.