Tudomány

Így tűntek el a részeg tengerészek

Az angol, majd brit hadiflottánál a XVII. századtól létezett a központilag kirendelt fejadag szesz, eleinte egy gallon (3,8 liter) sör formájában. A részegeskedés megelőzése érdekében gyakran igen alacsony, 1–2 százalékos alkoholtartalmú főzettel látták el a hajókat, azonban így is logisztikai gondot jelentett az ilyen mennyiségű folyadék jelentős térfogata és tárolásának kérdései – írja a Múlt-kor.hu. 1655-ben született meg a döntés, hogy a nagy mennyiségű sört egy fél pint (284 milliliter) rummal helyettesítik.

Ennek nyomán egyre nagyobb gondot jelentett a matrózok lerészegedése,

azonban egységes iránymutatás csak 1740-ben érkezett az Admiralitástól: a rumot vízzel öntsék fel 4:1 arányban, felszolgálását pedig osszák két alkalomra a nap során. A fegyelmi problémákat azonban ez sem szüntette meg, és a XIX. századra jelentős mértékben megváltozott a vezérkar hozzáállása.

A fejadagot folyamatosan csökkentették, míg végül 1969 decemberében egy alsóházi képviselő írásbeli kérdésére az Admiralitást felügyelő bizottság azt válaszolta: „a rumfejadag már nem egyeztethető össze azzal a magas hatékonysággal, amely ma már elvárt, mivel az egyének feladatai a hajókon bonyolult és gyakran finom szerkezetekhez és rendszerekhez kapcsolódnak, amelyek helyes működésén emberi életek múlhatnak”.

Az alsóházban 1970. január 28-án este, egy óra tizenöt perc alatt dőlt el „a nagy rumvita”, amelynek során előirányozták a napi rumadag megszüntetését. A július 31-ére kijelölt utolsó napra számos hajón és több haditengerészeti támaszponton is formális búcsúkkal készültek a tengerészek: sokuk fekete karszalagot öltött a 11 órai sípszóra az utolsó pohárhoz. Volt, ahol jelképes tengeri temetést is tartottak a rumos hordóknak, illetve a poharaknak, a Collingwood akadémián pedig zenekarral kísért temetési menet vonult végig, amelyen egy koporsó jelképezte a napi rumadagot.

Az intézkedés meglehetősen népszerűtlen volt a matrózok körében. „Kárpótlásul” a hajók legénysége jogosulttá vált napi három félpintes (284 milliliteres) doboz sör vásárlására, amelyet azonban nem fogyaszthatnak szolgálat közben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik