Belföld

Ennyit kereshetnek az idén a diákmunkások

MTI / Illyés Tibor
MTI / Illyés Tibor

A nyár eleji balatoni agónia miatt lassan indult be az idei nyári szezon a diákmunkások számára, azonban már több tízezren dolgoznak, és az sem ritka, hogy egy jól képzett egyetemista több pénzt visz haza, mint a szülei – írja hétfői cikkében a napi.hu.

A nyár nagyon nehezen indult be, a június valamiért sokkal jobban csikorgott a megszokottnál, főleg a balatoni régió toporgott egy helyben, mert annyira nem voltak nyaralók, hogy nem kellett a plusz munkaerő a cégeknek

– mondta el a portálnak a Meló-Diák cégvezetője. Majzik Nándor szerint a júliusi számok viszont már azt mutatják, a Balatonnál is felpörgött az élet, a 15 ezer kiközvetített diákjukból – akiknek 80 százaléka egyetemista, főiskolás, 20 százaléka pedig középiskolai diák – jelenleg körülbelül 2–3 ezren dolgoznak a tónál.

Mint írják, az infláció a diákok órabérére is komoly hatással volt: míg két évvel ezelőtt Budapesten bruttó 1200–1400 forintot, vidéken pedig 1100–1200 forintot keresett egy tanuló, addig most

  • a fővárosban 1800–2000 forintot,
  • az Észak-Dunántúlon 1700–1800 forintot,
  • a Dél-Dunántúlon és a keleti régióban 1400–1500 forintot

kereshetnek óránként. Mivel a 25 év alattiak szja-mentességet élveznek, így a diákok bruttó órabére gyakorlatilag nettó összeget jelent.

A legtöbbet az IT-szektorban lehet hazavinni, előfordul, hogy egy fiatal akár 3500 forintot is kap óránként, ugyanis nem ritka, hogy ezek a tanulók folyékonyan beszélnek egy idegen nyelvet, és otthon autodidakta módon megtanultak programozni. Szintén jól keresnek a nehéz fizikai munkát végzők, ráadásul az ő jövedelmük még pótlékokkal is kiegészülhet – mondta el a napi.hu-nak Majzik Nándor.

A kormány az idén 3,5 milliárd forinttal támogatja a július 1. és augusztus 31. között tartó diákmunka programot. A projekt sikeresnek tűnik, mivel a vártnál többen, összesen 28 200-an regisztráltak a diákok közül, és legtöbbjüket az önkormányzatok foglalkoztatják – írja a portál. A Meló-Diák ügyvezetője arról is beszámolt, hogy a diákok 90 százalékának van saját bankszámlája, szinte mindenki utalással kéri a bérét, a készpénz ezért gyakorlatilag teljesen el is tűnt a kifizetéseknél.

Kiemelt kép: Diákmunkások tankönyveket készítenek elő szállításra Üllőn, a KELLO Könyvtárellátó Nonprofit Kft. központi raktárában 2020. augusztus 3-án. MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik