Azt hiszi, megúszhatja?
Vagy megúszom, vagy nem.
De most komolyan.
Kezdetben hét a háromhoz adtam magamra az oddsot, most már inkább nyolc a kettőhöz. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy jól sül el a dolog, és a Fidesz és Magyarország számára is sikeres lesz a folyamat, amit a tusványosi mondatom elindított. De igazából nincs is mit megúsznom, hiszen ez egy demokratikus ország, melynek élén egy demokratikus párt áll, és demokráciában nem lehet retorziója a jószándékú kritikai észrevételnek. Szerencsére a Fidesz vezetői, hasonlóan hozzám, jogvégzettek, és a római jog órákról nyilván emlékeznek a ius murmurandira, vagyis a morgolódáshoz való jogra. Morgolódom, vagyis a nagy egésszel, magával a rendszerrel szimpatizálok, de a közösségem érdekében felhívom a figyelmet a vadhajtásokra, és kérem, egy gyors szikevágással metsszük ki őket, mint egy rákos daganatot.
Azt mondta, hogy nyolc a kettőhöz?
Azt.
Mi van, ha a kettő jön be? Mi van, ha, fideszes klasszikust idézve, a régi bajtársai taknyán s vérén húzzák végig önt a flaszteren?
Engem nem lehet taknyomon s véremen huzigálni, ugyanis a cégem nem az állam csecsein lóg, hanem piaci szereplő: harmincöt éve készítek mozgóképet, filmet, tévét, videót, voltam operatőr, vágó, szerkesztő, riporter, most producerként dolgozom, sőt, nagyjátékfilmes pályázatokat adok be, vagyis jól megélek a szabadpiacról.
Nem csupán a megélhetésén keresztül huzigálható az ember. A Fidesz kedvenc fegyvere a karaktergyilkolászás, láthattuk a lebuzizott Vona Gábort, aztán Soros Györgyöt, aki „meg akarta ölni az anyját”, Donáth Annát, aki egy fesztivál utáni bulin „szexuálisan zaklatott egy lányt”, Hadházy Ákost, aki „halálba kergette a szomszédját”, Juhász Péter, akinek „az otthoni verések miatt elmenekült a felesége és a három gyereke”. Az összes karaktergyilkolászás működött, noha utóbb a bíróság ezekről kimondta, hogy hazugságok. Figyelmeztetést ön is kapott: a minapi kormányinfón Gulyás Gergely miniszter lényegében lehülyézte önt.
Nem volt semmiféle lehülyézés.
„Azokat érdemes meghívni Tusnádfürdőre, akik akár kritikusak a kormánnyal, vagy ellenzéki politikusok, de értelmesen és összefüggően tudnak fogalmazni. Megnéztem az interjút, és nem találtam értelmet benne, és összefüggéseket se nagyon.” Ezt mondta Gulyás az ön tusványosi állítására, vagyis önre. Szerintem ez lehülyézés.
Gulyás Gergelyről nem feltételezem, hogy rosszat akarna nekem. Végtelenül tisztelem őt, nem véletlen, hogy nem Gulyás Gergőnek, hanem Gulyás Gergely miniszter úrnak nevezem. Tisztafejű, koherens gondolatokat megfogalmazni képes fiatalember, és maximálisan egyetértek azzal a meglátásával, hogy Tusnádfürdőre azokat érdemes meghívni, akik képesek értelmesen és összefüggően fogalmazni.
Gulyás az ön tusványosi mondatában nem lelt se értelmet, se koherenciát.
Értelmesen, koherensen beszéltem, és Gulyás Gergely miniszter úr számára bizonyára világos, hogy mit és milyen szándékkal mondtam.
Arra utal, hogy Gulyás Gergely „parancsra” hülyézte le önt?
A „parancsra tettem” kifogás már a nürnbergi perben se jött be.
Vagyis?
Vagyis egyetértek Gulyás Gergely miniszter úrral: okos embereket kell hívni Tusványosra. És mivel én okosan, összefüggően beszéltem, nem veszem magamra Gulyás Gergely második mondatát.
Ha nem ön az, aki Tusványoson összefüggéstelenül beszélt, akkor ki?
Voltak páran.
Kik?
Eszembe sincs megbántani bárkit is. Mindazonáltal némi szortírozás valóban ráférne a fellépőlistára.
Számos kommentelő is lehülyézte önt.
Na, erre tudományos választ adok, ugyanis a munkatársaim alaposan kielemezték a kommentelőket. Négy csoportra osztották őket: vannak a fanatikus jobbosok, a fanatikus balosok, a gondolkodó jobbosok és a gondolkodó balosok. A fanatikusok azt írták, hogy részeg voltam, kábítószer hatása alatt álltam, netán megbolondultam. Nekik azt tudom válaszolni:
nem igaz, hogy egy fideszes csak akkor őszinte, ha részeg.
A valóság az, hogy időtlen idők óta egyetlen korty alkoholt sem ittam, Tusnádfürdőn se láthattak a kezemben mást, mint málnaszörpöt és kóla lájtot, pedig kínálgatták rendesen a székely szilvát meg a korsó sört. Meg lehetett szagolni a leheletemet, bele lehetett nézni a tekintetembe, figyelni lehetett a mozgáskoordinációmat és a gondolataim koherenciáját. A droggal mindössze annyi a kapcsolatom, hogy huszonéve dolgozom a drogprevencióban. Megbolondulásomról pedig nem tudok. Ostoba emberek azok, akik az erős, jószándékú kijelentésemet ilyen ocsmány, hazug vádakkal próbálják hitelteleníteni. Nekik üzenem, hogy nálam hitelesebb fideszes kevés van: egy héttel a Fidesz születése után léptem be a pártba, és onnantól követem kamerával a fiúkat, a legelső filmes vagyok, aki megörökítette, hogyan kezdődött a történetünk, ha én nem vagyok, ma nem sok archív lenne a kezdetekről. Én nem a készbe érkeztem meggazdagodni, hanem ott voltam, amikor még komoly kockázatot jelentett fideszesnek lenni, ott voltam, amikor 1988. június tizenhatodikán rendőrök verték Viktorékat az Örökmécsesnél, sőt, filmre vettem az attakot, mi több, magam is kaptam Kádár-kolbásszal, vagyis gumibottal, másfél centin múlt, hogy nem ütötték ki a bal szememet.
Ha van ember, akinek a lojalitása megkérdőjelezhetetlen, akkor az én vagyok. Fideszes voltam, fideszes vagyok, fideszes maradok, míg élek! Sose leszek áruló!
Épp ezért kötelességem akár konfliktusokat vállalva is kiállni a közösségemért. Na de ne csak a fanatikus kommentelőkről emlékezzünk meg, hanem a két sokkal nagyobb halmazról, a balos gondolkodókról és a jobbos gondolkodókról is. Ők bizony egyetértenek velem. A balos gondolkodók régóta kimondják, amire most felhívtam a figyelmet, és a jobbos gondolkodókban is motoszkálnak ilyes gondolatok, de a lojalitásuk miatt egyelőre hallgatnak, kivárnak, reménykednek, de alapvetően üdvözlik a tusványosi megállapításomat. És nekem ez a két halmaz a fontos: a gondolkodók.
Tusványos óta járt valakinél „elbeszélgetésen”? Kapott föntről feddő telefonhívást?
Tusványos óta engem egyetlen fideszes korifeus se keresett. Még csak nem is üzentek.
Vajon miért?
Gyanítom, elgondolkodnak a szavaimon, és a gondolkodáshoz idő kell.
Vagy inkább csöndben kivárják, hogy elüljön az ügy, elfelejtődjön ez az egész.
Dehogy. A Fidesz okos párt, örül a kritikának, felfedezi benne a megtisztulás lehetőségét.
Hogy bír tök komoly képpel kimondani egy ilyen mondatot?
Úgy, hogy tök komolyan mondom.
Rutin.
Van benne az is.
Meg a remény.
Az is van benne.
A Fidesz sok mindent elnéz a kádereinek, főleg a régieknek: ha brancson belül vagy, nem hagynak az út szélén. De lojalitásban tilos botlani: nincs kipofázás, sőt, jóideje befele pofázás sincs. Aki botlik, repül, s minél nagyobbat botlik, annál nagyobbat repül. Emlékezzünk mind közül legkonokabbra, Ángyán Józsefre. Lánglelkű földállamtitkára volt Orbánnak, de amikor az elveit választotta a pártutasítással szemben, és nem értett az olyan figyelmeztetésekből, mint amit ön kapott a minap Gulyástól, kirúgták, s nemcsak a jelenét, hanem a múltját is eltörölték, egyetemi intézetét megszüntették, élete nagy projektjét, a kishantosi biogazdaságot sóval hintették be, konkrétan pétisóval. Példa lett statuálva. Tényleg nem értem, hogy ön miben bízik.
Ó, sokat elbír a hátam. Amikor tavaly a székelyek megmaradásáért gyűjtöttem aláírásokat a Gerilla.hu marketing-kommunikációs műhellyel, melynek alapítója vagyok, s mely ma már a Pesty Fekete Doboz kiadója is, nos, akkoriban a székelyek ellenségei azt terjesztették rólam, hogy szcientológus vagyok és meleg, pedig ha valaki nem meleg Budapesten, az én vagyok. És ha már itt tartunk, javaslom az olvasónak, hogy kattintson a Gerilla.hu oldalra, és láthatja, mi mindennel foglalkozunk. Az utóbbi tizenegy év alatt az EU-ban több mint száz aláírásgyűjtés indult fontos ügyekért, de a kilencven százalékuk elbukott. Mi a sikeres tíz százalékban vagyunk. Nem lehet, hogy jó szakemberek dolgoznak nálam, és én is értek valamit a kampányokhoz?
Az ön ezeréves barátja, harcostársa, Bayer Zsolt is ott ült a tusványosi sátorban. Beszéltek utóbb?
Őt is, engem is elraboltak az újságírók.
Két hét telt el azóta. Összecsörögtek?
Nem.
Nem kapott tőle még csak egy bátorító vagy ledorongoló csetüzenetet sem?
Nem. Zsoca elfoglalt ember, ahogy én is az vagyok, és noha az 1988-as illegalitásig nyúlik vissza a mi sziklaszilárd barátságunk, megesik, hogy hónapokig nem beszélünk.
Hadd kotorjak még kicsit az ön motivációja után: valóban azt gondolja, hogy az, hogy kezdettől ott volt a Fidesz mellett, hogy ott volt az újkori magyar demokrácia születésnél, és Orbánnal együtt önt is ütötte a rendőr ’88-ban, aztán ’89-ben pár méterről filmezte őt a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde közben, szóval az, hogy ön „még látta Lenint”, meg ez az egész három és fél évtizedes közös múlt megvédi? Tényleg ezt gondolja?
Röhögni fog! Én tényleg láttam Lenint!
1986-ban jártam Moszkvában, kiálltam a kétszázméteres sort a mauzóleumhoz.
Maradjunk Orbán Viktornál.
Én nemcsak láttam az ifjú Orbán Viktort, hanem együtt harcoltam vele. Nemcsak ’89-ben filmeztem őt a Hősök terén kétszázezer ember előtt, hanem ’88-ban is, amikor mindössze százan vettük a bátorságot, hogy tüntessünk a diktatúra ellen. Erre életem végéig büszke leszek!
Oké. Az ifjú Orbán Viktorral harcolt. Ezt a mostanit viszont a véknyánál böködi lándzsával, ugyanis amikor ön lölőzik, akkor a rendszer lényegét kérdőjelezi meg. Ha úgy tetszik, a rendszer neve: Lölő. És ez a rendszer egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy annyiban hagyja az ön kifakadását. Hiszen az az ellenzék lölőzésére ráfogható, hogy brüsszelisták, sorosisták, gyurcsányisták, hazaárulók szava métely, nem számít. De egy bajtárs ennyivel nem intézhető el.
Ismétlem: a hűség, a lojalitás szobra mintázható rólam. Hűséges vagyok a Fideszhez, Orbán Viktorhoz, hűséges vagyok a kereszténységhez, a modern jobboldalisághoz. Megvéd a mély istenhitem, megvéd, hogy a szakmámban profi vagyok, megvéd az antiglobalista, konzervatív, itthoni és a nemzetközi kapcsolati hálóm; ahogy fő weboldalunk fogalmaz: „Support local, against global”, vagyis „támogasd a helyit a globális ellenében”.
Értsük ezt úgy, hogy ha próbálnák ellehetetleníteni önt, akkor Moszkvától Washingtonig fellármázná a barátait, kollégáit?
Komoly ember nem fenyegetőzik. És amúgy sincs okom rá.
Miért Tusványoson buggyant ki önből az a kritikus gondolat? Miért nem négyszemközt osztotta meg Orbán Viktorral a jószándékú kritikát?
Szerettem volna. Most Tusványoson írtam is egy SMS-t Orbán Viktor legközelebbi munkatársának, hogy mivel a miniszterelnök a helyszínen tartózkodik, és bárki odaléphet hozzá, egyszerű székelyként kapjak én is kicsi időt négyszemközt, ne öt percet, még csak ne is kettőt, csupán másfelet. Hat órával a mi kerekasztalbeszélgetésünk előtt elküldtem ezt az üzenetet.
Nagy Jánosnak?
Mindegy a név. A lényeg az, hogy nem kaptam választ.
S ha kapott volna?
Akkor, lehet, másként alakul napjaink történelme.
Történelme?
Történelme, igen! Szerintem az. Tán a Fideszben sem mindenki számára világos, hogy a párt szempontjából is történelmi időket élünk. Most kell meghozni bizonyos döntéseket.
Ideje, hogy elemzésnek vessük alá az ön tusványosi gondolatát: „Az, hogy a kirakatban lopunk, csalunk, zsarolunk, ugyanaz, mint a Lölő-jelenség Magyarországon… a Lölő klán, a Biden klán… a kirakatban lopunk, csalunk, hazudunk, kompromittálva egy történelmi eszmét. Förtelem mind a kettő.” Spontán jött ez a mondat?
A mondat megfontolt volt és koherens, hiszen több éve mocorgott bennem. De nem úgy utaztam Tusványosra, hogy bombát robbantok vele, hanem egyszer csak adódott a pillanat: Bayer Zsoca ekézte a Biden klánt, azt, hogy lopnak, csalnak, hazudnak, zsarolnak, zsebet tömnek, amiben maximálisan egyezik a véleményem Zsocáéval, és eszembe ötlött a bennem motoszkáló kritika, egy pillanat alatt átgondoltam, milyen következményekkel járhat, ha én most előállok vele, és kinyitottam a számat. Az igazi analógia a kirakatban cselekvés, az arcátlanság, az, hogy mindenki orra előtt, szégyenérzet nélkül, büszkén vállalva teszik, amit tesznek. Ez a közös a két klán, a két jelenség között. Zsoca az akarata ellenére tulajdonképpen felkonferált engem és a gondolatomat.
Bayer Zsolt egész mást mond, mint ön. Miért?
Attól tartok, hogy Zsoca és számos más világítóan okos, jó dumás fideszes megmondóember nem jól látja, hogy Tusványosnak, a többi hasonló rendezvénynek és a különböző televíziós vitaműsoroknak ki is igazán a célcsoportja. Szerintük a mieink, a fideszes keménymag. Szerintem viszont a bizonytalanokra kell célozni, a nem elkötelezett inkább jobbosokhoz és a nem elkötelezett inkább balosokhoz. Őket elérni viszont visszafogottabb, szofisztikáltabb, koherensebb véleményekkel, gondolatokkal lehet. Az én mondatom is a bizonytalanokat célozta, azt, hogy behozzam őket a konzervatív táborba.
Ha már több éve mocorgott önben a gondolat, miért várt ennyi ideig a megszólalással?
A megfelelő pillanatra vártam. Ami el is jött.
Ön azt mondta, hogy a Fidesz lopással, csalással, zsarolással, hazugságokkal kompromittál egy történelmi eszmét.
Azt.
Lánczi András pár éve sokkal megértőbb volt ezzel a jelenséggel, ő azt állította, hogy „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Értsd: a Fidesz célja a hazai vállalkozóréteg megerősítése.
Lánczi András a barátom, nagyszerű magyar tudós, gondolkodása, szakmai presztízse rendkívül imponál nekem, és az idézett mondata szerintem ironikus.
Ironikus a túrót. Leíró. Annak is szánta. Csak a következményeket nézte be. Lánczi úgy gondolja, hogy a nemesnek ítélt cél, a Fidesz hatalomba betonozása minden eszközt szentesít.
Mindenki úgy értelmez egy mondatot, ahogy akar.
Térjünk vissza az ön tusványosi mondatához. Mi az a „Lölő-jelenség”?
Pontos a kérdés! Ugyanis én valóban jelenségről, s nem egy személyről beszéltem. Ahogy Bayer Zsoca sem Joe Bident kritizálta a tusványosi asztalnál, hanem a Biden-jelenséget.
Mondana példát Lölő-jelenséges zsarolásra?
Naponta hallok történeteket arra, hogy bizonyos emberek a klánból rámutatnak egy szép családi házra, rámutatnak egy panzióra, rámutatnak egy cégre, kacsintanak, és a tulajdonos fülébe súgják, hogy „barátom, nem ártana néked egy tulajdonostárs, hogy továbbra is jól menjenek a dolgaid”. És az áldozat megijed, pár fillérért beengedi cégébe a klántagot, aztán mire felnéz, kívül kerül a saját szorgalmából, tehetségéből felépített vállalkozásán, családiházán, panzióján, egyebén.
Ön Tusványoson a 444 riporterének lényegében megnevezett egy klántagot, amikor álnaivkodva azt nyilatkozta, hogy nem tudta, hogy Mészáros Lőrinc beceneve a Lölő. Idézem: „Én azt hittem, Szíjj László. Nem őt lölőzik?… Az a baj, hogy én egy csökkent értelmű medvebocs vagyok, az ember, aki összevissza beszél, összetéveszti Szíjj Lászlót Micimackóval, esetleg a Fülessel.” Szíjj Lászlóval kapcsolatban van klános története?
Nem óhajtok konkrét neveket mondani. Nem óhajtok olyat mondani, hogy aztán peresíthető legyek. Harmincöt év alatt egyszer hibáztam, a Bajnai Gordonról készített Tolvajok ideje című dokumentumfilmemben pontatlanul fogalmaztam, s pert vesztettem. Többé nem kívánok pert veszíteni. Többé nem kívánok csontot dobni mindenféle aljadék embereknek, akik aztán bíróság elé citálhatnak. És ez nem gyávaság! Én nem egy beszart macska vagyok! Hanem egy gondosan tervező szakember.
Szíjj aljadék?
Nem állítok ilyet.
Önnek csomó barátja van a Fideszben. Szíjj is a barátja?
Szíjj László nem a barátom.
Szijj László az ellensége?
Van egy amerikai mondás: a férfi ellenség nélkül – az férfi jellem nélkül.
Önnek vannak ellenségei?
Jellemes ember vagyok.
Amit a Szíjjhoz való viszonya is igazol.
Ez így már annyira rejtélyes, hogy igennel felelek.
Oszlassuk a homályt: tud példát mondani a rendszer ilyen típusú ügyeire?
Jó, akkor mondok egy nevet: Mák István. Ő egy mélyépítésben, csatornázásban tevékenykedő vállalkozó, a nulláról építette fel magát rengeteg munkával, komoly kockázatokat vállalva, helyes döntéseket hozva, senkit meg nem károsítva. Ez a Mák István nemrég gyanús körülmények között, töredékáron vált meg a vállalkozásától. A javaslatom a következő: kedves barátaim, fideszesek és ellenzékiek és ingadozók, politikusok és újságírók, tessenek utánanézni az ügynek!
Mák a barátja?
Mák István a barátom, a székely megmaradás támogatója, nem közpénzből, hanem a tisztességesen megkeresett jövedelméből segítette az aláírásgyűjtésünket.
Mák cégét ki vette meg?
Egy oligarcha strómanja. Mák Istvánról pedig még annyit, hogy mélyen hívő, keresztény, konzervatív ember, tántoríthatatlan jobboldali, bármi potyoghat az égből, ő húsz év múlva is a Fideszre fog szavazni. És ha valakit ebben az országban atrocitás érhet, az nagyon nem ő kéne legyen.
Inkább érjen atrocitás a Fideszre semmiképp sem szavazó vállalkozókat?
Senkit ne érjen atrocitás! De ha már nemzeti tőkét kell építeni a kormányprogram eredményessége érdekében, akkor miért úgy épül ez a nemzeti tőke, hogy a NER-lovagok, a Lölő-jelenség absztrakt halmazának egyik-másik, vélt vagy valós arca, késsel-villával enni nem tudó, alany-állítmányt egyeztetni nem tudó tagja megaláz, kisemmiz tisztességes, igyekvő, tehetséges vállalkozókat?!
Mészáros Lőrinc tud késsel-villával enni?
Ő biztos tud. De a jelenségről beszélek.
Mészáros Lőrinc szépen egyezteti az alanyt az állítmánnyal?
Mondom: jelenségről beszélek.
Sokan vannak?
Többen. Na de a lényeg! Ha a nemzeti konzervatív eszme és a nemzeti konzervatív tőke erősödni akar, hát erősödjék! Na de hadd kérdem ismét: a NER miért támad be valóban nemzeti, keresztény tőkéseket?
Mert a NER-nek a nemzeti keresztény eszme csupán mimikri, a lényeg a meggazdagodás, a leuralás. Ezért.
Ez általánosítás. Minden halmazban vannak jók és vannak rosszak is.
Vannak még a Mák Istvánéhoz hasonló történetei?
Nem lenne elegáns azt mondanom, hogy egész bőröndnyi.
A miniszterelnök vejének vagyona pár év leforgása alatt a másfél-kétszeresése nőtt? Ez már klánság?
Önmagában a vagyon duplázódása miért lenne klánság? Ha az ön vagyona egy bicikli, és vesz még egy biciklit, akkor megduplázódik a vagyona, és ezzel semmi baj.
Tiborcz István vagyona negyvenötmilliárdról dagadt hetvenmilliárdra. Nem gyanús, hogy a vej gyarapodása nem vállalkozói teljesítménynek köszönhető, hanem annak, hogy apósa a miniszterelnök?
A miniszterelnök vejének ügyében nem vagyok naprakész, de azt el kell ismerjem, hogy a történtek, nem csupán a radikálisok, hanem a gondolkodó néprétegek körében is adhatnak okot csodálkozásra, kétkedésre.
Tiborcz esetében ön kétkedik, csodálkozik?
Ahhoz, hogy kétkedjek és csodálkozzam, várom a bizonyítékokat. Olyanokat, melyeket Mák István esetében láttam.
Tiborcz István cége 2019 és 2022 között bő 27 milliárd forintot kapott rejtélyes forrásból, aztán a minap kiderült, hogy a forrás egy NER-oligarcha, Jellinek Dániel lehetett.
Összesen 27 milliárd forint? Az nem olyan sok. A világkereskedelemben másodpercenként ennek ezerszeresét utalják ide-oda.
Az a tény érintkezik az ön „zsarolnak, lopnak, csalnak, hazudnak” mondatával, hogy a miniszterelnök édesapja egy több milliárd forintra becsült értékű, az édesapja nevén futó kúriát épít?
Orbán Viktor édesapja évtizedek óta sikeres vállalkozó, sokan csak Győző bácsinak hívják, aki egy élet munkájával összespórolt annyi pénzt, melyből igenis származhat egy ilyen ingatlan. A hatmilliárd például Szíjj László 280 milliárdos vagyonához képest semmiség.
Önnek belefér, hogy többmilliárdos kúria készül a miniszterelnök családjában?
Bele.
Ez hogyan fér össze azzal az orbáni mondattal, hogy „vagyunk mi, akik saját magunkat a közösségeink, a családunk, a hazánk, a nemzetünk mögé helyezzük, és vannak ők, akik magukat helyezik előre”?
Összefér. Orbán Viktor zseniális stratéga, Magyarország rengeteget köszönhet neki. És ezt a lehető legőszintébben mondom. Orbán Viktornak semmi köze a Lölő klánokhoz.
Ez utóbbit is a lehető legőszintébben mondja?
Hát persze!
Lölő nem más, mint Orbán Viktor gyerekkori barátja. Lölő „a Jóstennek, a szerencsének és Orbán Viktornak” köszöni a meggazdagodását.
Lölőről sose beszéltem. Lölő-jelenségről beszélek.
„Ha van baj Mészáros Lőrinccel, akkor az, hogy nem harminc vagy negyven van belőle, mert az lenne a jó, ha minél több nagyon gazdag magyar ember lenne.” Ezt a Magyar Református Egyház zánkai ifjúsági táborában mondta Gulyás Gergely, miután egy résztvevő rákérdezett Mészáros Lőrinc meggazdagodására. Ön is szeretne még harminc-negyven Mészáros Lőrincet az országnak?
Íme még egy bizonyíték arra, hogy Gulyás Gergely a legvilágosabban gondolkodó, legpontosabban fogalmazó magyar miniszter! Valóban jót tenne a hazánknak, ha Mészáros Lőrinc vagyona harminc-negyven magyar nagyvállalkozó között diszpergálódna szét.
Gulyás nem feldarabolná Mészáros hatszázhatvanmilliárdos vagyonát, hanem szeretne még harminc-negyven fideszes hatszázhatvanmilliárdost.
Én nem így értelmezem Gulyás Gergely bölcs meglátását. Én boldog lennék további harminc-negyven Mészáros Lőrinctől, hiszen köztük minden bizonnyal akadna számos tehetséges, szorgalmas és kockázatot vállaló, igazi, tökös, beszélni tudó vállalkozó, akikre nagy szüksége van a nemzetünknek… Amivel persze nem azt állítom, hogy Mészáros Lőrinc nem ilyen. Csak neki nem nagyon követem a munkásságát. Szóval nagyon várom az új magyar vállalkozókat. Mondhatnám azt is, hogy „legyünk bátorak”!
Bátorak?
Bátorak. Bizony.
Ki is használja így ezt a szót?
Használja valaki?
Mészáros Lőrinc. Egyetemistáknak tanácsolta, hogy: „Ne legyetek bátortalanok, bátorak legyetek!” Mert „valaki egyáltalán a bátortalansága miatt nem tud az életbe’ sikert elérni”.
Tényleg mondott ilyet? Jé. Én ezt egy karikatúra szövegbuborékjában láttam, de gyönge lehetett a rajzoló, mert az alakban nem ismertem fel senkit.
Maga tényleg nagyon ki fogja húzni a gyufát.
Egy csökkent értelmi képességű medvebocs nem tudja kihúzni a gyufát.
Nyilván nem Mészárostól van félnivalója.
Hanem kitől?
A lölőségről nem Mészáros tehet, hanem az, aki kitalálta és működteti a lölőséget. Ön szerint a Mészáros Lőrinc nevén futó 660 milliárdos vagyon felett egészében Mészáros Lőrinc rendelkezik? És Tiborcz 70 milliárdja felett egészében Tiborcz rendelkezik? És Szijj 280 milliárdja felett?
Ki más?
Nem Orbán Viktor?
Ez a kérdés körülbelül annyira tűnik megválaszolhatónak, mint hogy valóban volt-e Holdra-szállás, vagy az amerikaiak csupán egy stúdióban rendezték meg a dolgot: pro és kontra is felhozhatunk érveket, de senki sem lát tisztán. Ugyanígy nem látni bizonyos nagyon gazdag emberek vagyonának valódi tulajdonosát.
Lehet a valódi tulajdonos Orbán Viktor?
Mindenki mögött állhat valaki. És aki ott áll, amögött is állhat valaki. És amögött is. Ezt a lehető legkomolyabban mondom.
Orbán Viktor mögött is állhat valaki?
Hát tudom én? Elvi lehetőségekről beszélek. Meg arról, hogy az ilyen fajsúlyú kérdésekről a magunkfajta mezei ember semmit nem tud, nem is tudhat. Igazából nagyon, nagyon kevesek tudhatnak valamit. Vagyis inkább ne pofázzunk bele a levegőbe mindenféléket. Akinek van bizonyítéka, pakolja ki az asztalra!
Az jó lesz bizonyítéknak, ha csak közvetettnek is, hogy az egykori egyetlen magyar oligarcha, Simicska Lajos, miután bukta az O1G háborút, a vagyonát egyetlen nap alatt átadta mostani oligarcháknak?
Lajost jól ismerem, rendkívül okos, alanyt és állítmányt egyeztetni tudó, késsel-villával enni tudó, kimondottan intelligens férfi. Tény, hogy az egykori munkatársai ma már egy másik vállalkozói réteg szolgálatában állva működtetik a régi a vagyont.
Vagyis?
Nincs vagyis. Lajosról az állítson bármit, aki bizonyítani is tud.
Jobb volt a simicskás, egyoligarchás rendszer a mostaninál?
Abban a rendszerben egy kiváló gazdasági szakember diszponált egy igen jelentős vagyon fölött. A Lölő-jelenségben involváltak viszont közel sem rendelkeznek olyan képességekkel, mint Simicska Lajos. Ami a vagyonok és az ország működése szempontjából is óriási baj. És most hangsúlyozottan nem erkölcsökről beszélek. Egy Jeff Bezos, egy Bill Gates, ha ocsmány globalista is, de üzletileg rendkívüli tehetség, és szolgálja a hazáját, az eszméjét.
A Lölő-jelenség kapcsán az átlagmagyar nem a gazdagodást sérelmezi, hanem hogy egybites arcok birtokolnak hatalmas vagyonokat.
Mi az ön célja? Mit szeretne elérni? Mákok között újraosztani a magyarországi klánvagyont?
Van egy Fidesz-elméletem: két Fidesz létezik, az egyik a tisztességeseké, ők a csendes kilencven százalék, és vannak a furcsák, a harsány, úrhatnám tíz százalék. Utóbbiaktól kéne megszabadulni.
Jöhetnek a felcsúti perek?
A momentumos felcsúti per ostobaság, hitvány kampányfogás. Ki kell deríteni, hogy az általam Lölő-jelenségnek nevezett halmaz csupán rágalmak összessége, vagy netán igazságot is tartalmaz. Ehhez alapos, tüzetes, konzekvens, igazságos, tárgyilagos jogi eljárások szükségesek, és döntéseket kizárólag bizonyítékok alapján szabad hozni. Az én szándékom a korszerű magyar konzervativizmus védelme és megerősítése. Ezt teszem harmincöt éve. Készítettem leleplező dokumentumfilmet Bajnairól és a halálba kergetett libatenyésztőkről, készítettem filmet Gyurcsányról és a 2006. október huszonharmadikai rendőrattak borzalmairól is. Számomra a konzervativizmus védelméről szól a székely brand ápolása, Európában való felépítése csakúgy, mint számos egyéb projektem. Lobbizom egy keresztény online szakszervezetért, mely kiáll a melósokért, amibe még a tanárok is beleértendőek: ez lesz az egyenlő.hu. Dolgozom azon, hogy 1956 szent forradalmának üzenetét hatékonyan eljuttassuk a magyar fiatalokhoz. Teszek a világban tomboló keresztényüldözés ellen, szeretnék beszélni erről a világproblémáról a fiataloknak, szeretném, hogy tudjanak a mártírjainkról – ennek platformja a krisztusmegszuletett.hu és a krisztusfeltamadott.hu. Aztán: hamarosan munkába lép a europeanhumanrights.com oldal, melyen bemutatom, hogy az úgymond művelt nyugat, a minket állítólagos jogállamisági problémák miatt rugdosó és alázó Brüsszel mi minden gazemberség fölött huny szemet. Indítom a pedofiliaellen.com, valamint az againstphedophilia.com oldalt, mely a kormány nagyon helyesen meghozott gyermekvédelmi törvényét védi majd, és bemutatja az ezen a téren zajló nemzetközi oknyomozásaink eredményét. Ajánlom még a kiberbiztonság.com oldalunkat, ahová heteken belül rendkívül fontos tartalom kerül ki, melynek célja, hogy felkészítse a magyar embereket a hackerek támadásaira. Valamint készülőben a web3.hu, ami még csak nem is politika, hanem maga a jövő, a progresszió, a webszakma. És ebben az egész univerzumban együttműködöm kormányprogramokkal. Én így védem a modern magyar keresztény konzervativizmust!
Mindezt azért sorolja, hogy pakoljon néhány súlyt abba a mérlegbe, melynek túlsó serpenyőjében most ott a tusványosi lölőzés?
Nekem pakolok semmit, hiszen nincs okom védeni magam. Az védje magát, akit támadnak. Engem senki nem támad. Nem félek. A múltam tiszta, zsarolhatatlan és megvesztegethetetlen vagyok. A nemzetemet, a magyar kereszténységet és a magyar konzervativizmust szolgálom.
Az a minimum, hogy keresztet vethet a filmes pályázataira.
Mivel Magyarország jogállam és kormányunk korrekt, a pártom pedig igen bölcs módon nyitottan fogadja az építő kritikát, kizárt, hogy azért ne támogatnák a virtigli konzervatív, nemes közcélt szolgáló projektjeimet, mert baráti, építő megjegyzést fogalmaztam meg.
Ha ez így lenne, akkor alappal támadna minket Brüsszel azzal, hogy nem vagyunk jogállam. De hát erről szó nincs. Például felfedeztünk egy eddig ismeretlen Fábry Zoltán forgatókönyvet, na, ha az nem tud megvalósulni, mert rosszat szóltam, akkor lehet, hogy tényleg gond van… De én tudom, hogy nincs gond!