Élet-Stílus

A státusztörvény miatt felmondó tanár, Jocó bácsi a Madách Színházban kapott munkát

youtube / kadarkai endre
youtube / kadarkai endre

Ma éjfélkor hatályba lép a státusztörvény. Ezzel együtt pedig hatályba lép a közalkalmazotti státuszról való lemondásom is. Elhagyom a tanári pályát, a közoktatást. Nem tudok már mást tenni

írta július közepén saját közösségi oldalán Balatoni József, azaz Jocó bácsi, akit több mint 100 ezren követnek az interneten. A budapesti Kontyfa Általános Iskola és Gimnáziumban tanított történelmet és erkölcstant.

Mint az egyik legutóbbi posztjából kiderül, új munkahelyet talált: a Madách Színházat, ahol Szirtes Tamástól kapott munkalehetőséget, a Six című musical munkálataiban fog segédkezni.

Még most sem hiszem el, ami történik velem. Igen, amikor egy ajtót bezársz, akkor számtalan másik kinyílik, amit nem is hittél volna. Ez pedig egy olyan ajtó, amiről még álmodni sem mertem. De kinyílt. (…) A következő pár hónapban az angol király hat feleségéről szóló darab kommunikációját segítem, abban fogok dolgozni, tartalmat gyártani. Igazi ajándék ez a felkérés a Tanár úrtól, amiért szerintem nem lehetek elég hálás, és örömmel, ugrándozva mondtam igent erre. Izgalmas feladat, és csak úgy repkedek most.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik