Sport

Jövőre nem lehet mindhárom csúcseseményre kiélezni a pólósokat

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Varga Zsolt, a fukuokai világbajnokságon diadalmaskodó férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint mindenképpen súlyozni kell a következő év világversenyeit.

A szakember szerdán az M1 aktuális csatornának mondta el, hogy mindhárom nagy eseményre – jövő januárban Európa-bajnokságot, februárban világbajnokságot, nyáron pedig olimpiát rendeznek – nem lehet kiélezni a játékosokat, így mindenképpen súlyozni kell majd a játékmennyiséget tanítványainál, akik Japánban már a döntőbe jutással biztosították részvételüket a párizsi játékokon.

Miután az említett világversenyeken a magyaroknak már nem kell a kvótaszerzés nyomásával megküzdeniük, így ez lehetőséget teremt a szakmai stábnak arra, hogy fejlesszék a fiatal játékosokat, illetve kijavítsák az egyéni és csapatszinten tapasztalt hiányosságokat.

Varga Zsolt Gyarmati Dezső, Kemény Dénes és Benedek Tibor után a negyedik szövetségi kapitány, aki világbajnoknak mondhatja magát, és a tréner elmondta, a siker egyértelműen egy óriási csapatmunka eredménye.

A válogatott egyik húzóembere Manhercz Krisztián volt, aki szerint a tavaly csalódást keltő, hetedik hellyel záruló hazai vb-szereplést követően egy mentálisan nagyon nehéz helyzetben lévő csapatot vett át Varga Zsolt.

Hozzátette, a sikereiknek titka a taktikai újítások mellett különösképpen a mentális fejlesztés volt, ezt jól mutatja a fukuokai vb egyenes kieséses szakasza, melynek során többször is nehéz helyzetből állt fel a csapat. Példaként említette a spanyolok elleni elődöntőt, amelyen háromgólos hátrányból fordítva nyert az együttes, írta az MTI.

A magyar férfi vízilabda-válogatott 1973, 2003 és 2013 után története negyedik vb-elsőséget aratta.

Kapcsolódó
Hatalmas tömeg fogadta a világbajnok pólóválogatottat a hazatérésekor
Tíz év után ismét világbajnoki címet nyert a férfi vízilabda-válogatott. A Japánból hazatérő pólósok rövid sajtótájékoztatót tartottak, majd a rajongókkal is találkoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik