Belföld

Kövér László összehívta a T. Házat, majd focizni ment

Bús Csaba / MTI
Bús Csaba / MTI
A fideszes házelnök az ellenfél tiszteletéről beszélt, miközben pártja bojkottálta az ellenzék ülését.

A svéd NATO-csatlakozásról kezdeményezett rendkívüli ülést még összehívta a fideszes házelnök, ám Kövér László arra már nem ment el, helyette a 22. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa döntőjének megnyitóján beszélt. Az állami hírügynökség – fotókkal gazdagon illusztrált – beszámolója szerint a fideszes közjogi méltóság hosszan méltatta a focit.

A parlamenti Fidesz-bojkott idején különösen fontos lehet az a kijelentése, amely szerint a futballtól tanulta meg, hogy

nemcsak győzni, de játszani is csak csapatban lehet.

Figyelni kell egymásra a csapaton belül,

és meg kell adni a tiszteletet mindenkinek, akivel együtt játszunk, csapattársaknak, ellenfeleknek, de a játékvezetőknek és a szurkolóknak is

– tette hozzá a házelnök, aki a parlamenti válogatott tagjaként a kecskeméti közélet válogatott ellen lépett pályára a megnyitó után.

Nem Magyarország ratifikálja utolsóként, mondta korábban a svéd NATO-tagságról Kövér László, amikor márciusban Izlandon tárgyalt.  Azért ment, hogy élénkítse a parlamenti és politikai kapcsolatokat, de Reykjavíkban arról is beszélt, hogy a svéd NATO-csatlakozás ratifikációját erkölcsi kötelességüknek tartják.

Kapcsolódó
Határozatképtelen lett a svéd NATO-csatlakozás szavazása a Fidesz távollétében
Így valószínűleg szeptemberben szavazhat majd róla a parlament.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik