Tizenkét ember, köztük kilenc civil és három tűzoltó sérült meg Manhattanben egy daru leomlása miatt még szerdán – számolt be a CNN-nek a New York-i tűzoltóság tájékoztatása alapján. A darubaleset sérültjeit kórházba kellett szállítani.
Az égő daru leomlásának pillanatait többen is videóra vették.
Crane has collapsed in Hells Kitchen, New York.pic.twitter.com/OXvMT71Unr
— The Spectator Index (@spectatorindex) July 26, 2023
Az egyik tűzoltónak mellkasi fájdalmai voltak, és egy környékbeli kórházba szállították, de egyetlen áldozat sem szenvedett életveszélyes sérüléseket – nyilatkozta a New York-i tűzoltóság parancsnokhelyettese, Joseph W. Pfeifer, majd azt is hozzátette, hogy a civil áldozatok többsége építőmunkás volt.
Az eset a 10. sugárút és a 41. utca sarkán lévő építkezésen történt, ahova még a daru ledőlése előtt, de már a szerkezet kigyulladása után hívták ki őket. A daru végül az egyik szemközti épültbe csapódott, a tüzet pedig sikerült eloltotani.
A daru akkor kapott lángra, amikor 16 tonnányi betont próbáltak felemelni vele. A darukezelő szerencsére még időben észrevette a munkagép motorjában keletkező tüzet, és meg is próbálta eloltani, majd amikor rájött, hogy esélytelen helyzetben van, akkor még pont időben el tudta hagyni a daru kezelőfülkéjét – mondta Pfeifer a baleset utáni sajtótájékoztatón.
Mire a tűzoltók kiérkeztek, a gém már a földre zuhant. Az eset során több mint 200 tűzoltó és mentőorvos érkezett ki.
A baleset után elvégzett vizsgálatok alapján a baleset nemcsak azért volt viszonylag szerencsés végkimenetelű, mert nem járt halálos áldozattal, hanem azért is, mert a környező épületekben sem okozott komolyabb, további súlyos balesetveszélyes helyzeteket kialakító kárt.