Élet-Stílus

50 éves, de érintetlen

A luxustermékek piaca kevéssé húzta be a kéziféket. Drága whisky-re és nem whiskey-re például úgy tűnik, egyáltalán nem csökken a kereslet.

A napokban került – szerencsére nem kalapács alá, hanem értékesítésre – Japán legdrágább single maltja közel 13 ezer dollárért.  A “Yamazaki 50 éves” az egyik legtisztább whisky a planétán.

Az italból összesen 150 palack készült, amelynek minden egyes darabja pontosan 12 892 dollárt kóstál. Az igazán arisztokratikus ital színe sötét borostyán, majdhogynem bronz, és “feltehetőleg” erősen gyümölcsös aromájú a jellegzetes füstös íz mellett.

A  készítője, a Suntory Holding egyébként Japán egyik legrégebbi lepárló és palackozó üzeme. És, ahogyan az a korábbi exkluzív darabjainál már megszokott, az értékesítés érkezési sorrendben zajlik, amely általában alig tart 48 óránál tovább.


A Suntory whisky-k egyébként akkor lettek igazán ismertek, amikor filmszerepet is kaptak. Bill Murray az Elveszett jelentés (Lost in Translation) című Sofia Coppola-filmben éppen egy ilyen ital reklámozását vállalva utazik Japánba. A film pedig kultikussá tette a japán whiskey-t a világ nyugati felén is. A Suntory, folytatva a hagyományt, filmsztárokkal készítette valódi reklámjait is, így például Sean Conneryvel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik