Élet-Stílus

America Ferrera kedvenc bűnös élvezete, hogy néha napokig nem tisztálkodik

Gareth Cattermole / Getty Images
Gareth Cattermole / Getty Images
Még ki sem mondta, de már megbánta a dolgot.

A héten debütált a mozikban a Barbie című film, melynek apropóján a Vanity Fair ültette kamera elé a filmben szereplő Margot Robbie-t, Issa Rae-t, Kate McKinnont, America Ferrerát és a rendezőt, Greta Gerwiget.

A videóban azt tesztelték, mennyire ismerik egymást a stábtagok, és akadtak kérdések, amikkel jókora fejtörést okoztak egymásnak. Ezeknek egyike volt az, hogy mi lehet America Ferrera bűnös élvezete. A tippek között volt nyers sütitészta, valamilyen különleges masszázsfajta, felmerült továbbá a gyerekektől külön töltött idő is, a színésznő viszont valami egész másban leli örömét, mint kiderült.

Nagyon meg fogom bánni, hogy ezt elmondom… de az, hogy néhány napig nem zuhanyzom

– árulta el Ferrera, aki a vallomásával igencsak nagy meglepetést okozott a többieknek, Issa Rae látszólag kissé meg is botránkozott az elhangzottakon.

A színésznő aggodalomba egyébként érthető volt azzal kapcsolatban, érdemes-e színt vallania a tisztálkodási szokásairól, két évvel ezelőtt ugyanis a Kunis-Kutcher házaspár azon elve sem volt túl népszerű, mely szerint csak akkor fürdetik meg a gyerekeiket, ha már láthatóan koszosak.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik