Tudomány

Áttörés jöhet a földrengések előrejelzése terén

Tahreer Photography / Getty Images
Tahreer Photography / Getty Images

A földrengések előrejelzése régóta komoly kihívást jelent a kutatók számára, ugyanis eddig nem találtak olyan jelet, amely minden földmozgás előtt legalább percekkel, de inkább órákkal, napokkal megjelenne. Francia kutatók azonban most úgy vélik, felfedeztek egy eddig azonosítatlan mozgást, amire az adatok szerint nagyjából két órával a földmozgás előtt kerül sor – írja az Interesting Engineering.

Quentin Bletery és Jean-Mathieu Nocquet, a franciaországi Côte d’Azur-i Egyetem munkatársai a Science tudományos lapban megjelent kutatásuk szerint világszerte több ezer mérőállomás GPS idősoros adatait felhasználva 90, legalább 7-es erősségű földrengést megelőző mozgást követtek figyelemmel.

Elemzésük egy finom, mégis döntő fontosságú jelet tárt fel: egy elmozdulást a későbbi földcsuszamlás hipocentrumának közelében, amely nagyjából két órával a törés előtt következik be. 

Korábbi tanulmányok már utaltak arra, hogy a nagyobb földrengések előtt lassú aszeizmikus csúszások figyelhetők meg a törésvonalak közelében. Ezek olyan lassú, szinte észrevehetetlen mozgások, amelyek nem okoznak érzékelhető talajmozgást. A szeizmikus törésekkel való kapcsolatuk azonban még mindig tisztázatlan. Az egyértelmű összekapcsolást ugyanis nehezíti, hogy aszeizmikus mozgás sokszor anélkül is végbemegy, hogy később földrengés követné.

A kutatók szerint ezek az eredmények azt sugallják, hogy sok nagy földrengés egy ehhez hasonló, nehezen megfigyelhető elmozdulással kezdődik. Ugyanakkor azt is jelezték, hogy bár tanulmányuk ígéretes bizonyítékot rejt, óvatosan kell kezelni ezeket az információkat, és a következtetések levonása helyett további kutatásokat kell végezni a témában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik