Belföld

Megkapná a lóversenyfogadást a Honvédelmi Minisztérium

Vörös Szilárd
Vörös Szilárd

A kormány honlapjára társadalmi vita céljából feltöltött rendelettervezet szerint a 2014 óta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. joggyakorlása alá tartozó Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft.-nek a jövőben a Honvédelmi Minisztérium lesz a tulajdonosi joggyakorlója – vette észre a hvg.hu.

A lap emlékeztet, az 1925-ben megnyílt fővárosi lóversenypálya, a Lovi üzemeltetője, a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovas Stratégia Kft. most is a Honvédelmi Minisztérium (HM) alá tartozó állami cég.

A  Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft-t a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága ellenőrizné, ők adták ki a cégnek a koncessziós engedélyeket is, amelyek egyébként hamarosan le is járnak: a hazai lóversenyekre vonatkozó idén december 31-én, míg a nemzetközi versenyekre vonatkozó már korábban, július 31-én.

A lóversenyfogadást szervező állami cégnek a mérlegadatok szerint bár tavaly több, mint 4 milliárdos nettó árbevétele volt, mégis 83 milliós veszteséggel zárta az évet – írja a hvg.hu.

A sportügyek egyébként a jelenlegi kormányzati ciklusban már a Honvédelmi Minisztériumhoz tartoznak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik