Belföld

Most 112 milliárd forintot ad a kormány Debrecennek

Egy júliusi kormánydöntés értelmében újabb több mint 112 milliárd forint fejlesztési forrást kap Debrecen, a beruházási programba több olyan projekt is visszakerült, amit tavaly ősszel központi költségvetési megfontolásokból függesztettek fel – közölte a térség fideszes országgyűlési képviselőinek részvételével tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester.

Emlékeztetett: egy korábbi kormánydöntés értelmében gazdaságfejlesztésre 175,5 milliárd forintot kapott a város, amelyet víziközmű, illetve vasúti infrastruktúra fejlesztésére fordíthatnak. A mostani, több mint 112 milliárdos csomag forrásait elsősorban közúti közlekedésfejlesztésre fordítják, de megvalósulnak belőle a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a biztonság szempontjából is fontos beruházások – tette hozzá.

Utóbbiak közül Papp László megemlítette a több mint negyven hektáros területen megvalósuló két napelemparkot, amely a helyi közösségi közlekedés energiaellátását biztosítja majd, 600 millió forintból pedig monitoringrendszert alakítanak ki a gazdasági övezetek körül, ahol „véderdősítésre” is sor kerül.

Papp László azt mondta, nemcsak a gazdaságot, hanem egyidejűleg a város különböző területeit is fejlesztik, hogy élhetőbbé tegyék Debrecent. Ugyanakkor megjegyezte, a ténylegesen meginduló munkálatok mellett ezekből a forrásokból több távlati fejlesztés tervezése is megkezdődik.

Hozzátette: számos városi közlekedési csomópont átalakítása mellett elindul a város legrégebbi felüljárója, a Vágóhíd utcai, vasút feletti híd fejlesztésének előkészítése, mint ahogy a debreceni keleti elkerülőút környezetvédelmi engedélyének megszerzése. Utóbbit a legnagyobb jelentőségű döntésnek nevezte a polgármester.

A BMW-autógyárat is magába foglaló észak-nyugati gazdasági övezetben 250 kamion egyidejű fogadására alkalmas logisztikai központ épül egy új NAV-irodaházzal, ezáltal a kamionoknak nem kell átmenniük a város keleti részén lévő vámudvarba, ami jelentősen csökkenti az átmenő forgalmat – mutatott rá Papp László, megjegyezve: az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában – ami ugyancsak a kormányzati támogatási csomag része – számos vasút- és közútfejlesztés is megvalósul.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő azt mondta, minden olyan beruházást megvalósítanak, ami a debreceniek érdekét szolgálja, jólétét segíti, de semmi olyat nem, ami rontaná az életminőséget, vagy hátrányosabb helyzetbe hozná a helybelieket.

A kormánypárti politikus fontosnak nevezte a hasznos, a gazdasági tevékenységet szolgáló beruházásokat, de felhívta a figyelmet: ezek folyamatosan, nem egyszerre valósulnak meg, van olyan fejlesztés, aminek még csak az előkészítése kezdődik meg, de arra is rendelkezésre állnak a források.

Képviselőtársa, Pósán László kiemelt fontosságúnak nevezte a keleti elkerülőút előkészítését, aminek elkészültével keleti irányba terjeszkedhet a város. Ugyancsak jelentősnek nevezte a monitoringrendszer kialakítását annak érdekében, hogy „a gazdaságfejlesztés az emberekre negatív hatású ne legyen”.

Tasó László országgyűlési képviselő üdvözölte a közútfejlesztési terveket, amelyek eredményeként a környékbeli települések lakói gyorsabban, biztonságosabban érhetik majd el debreceni munkahelyeiket.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik