Élet-Stílus

Magyar siker a világ legnagyobb kutyakiállításán

A rangos versenyen Elizabeth, egy lhasa apso fajtájú kutya kapta a "kiállítás legjobbjának" járó címet.

A Birminghamben rendezett, négy napon át tartó versengésen, a Crufts Show-n – ami idén ünnepli 121. születésnapját – a közép-angliai Coventryből származó hosszúszőrű tibeti fajkutya 21 ezer vetélytársát utasította maga mögé. A végső döntőbe összesen hét kutya jutott be, amelyeket kategóriájuk legjobbjainak választott a zsűri.

Amit a lhasa apsóról tudni kell:
– Tibetből származnak
– a kutyákat buddhista szerzetesek tartották
– a feladatuk az volt, hogy figyelmeztessenek a betolakodók érkezésére – rokonságban áll több más keleti, kínai eredetűnek tartott kutyával, így a tibeti terrierrel és a shi-tzuval is.

Margaret Anderson, Elizabeth tulajdonosa a vasárnapi eredményhirdetés után magánkívül volt az örömtől. “Biztos vagyok benne, hogy egy percen belül belém csíp valaki, felébredek, és kiderül, hogy mindez csak egy álom volt” – mondta el a boldog gazdi.


A gazdi még fel se fogta – Forrás: AFP

A világ legszebb és legeredményesebb pásztorkutyájának címét egy magyar tenyésztésű bobtail, Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó és Koroknai József Jimmy névre hallgató kutyája nyerte el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik