Tudomány

Magyar kutató fejtette meg a különös koponya rejtélyét

Szabó Márton, CC BY 4.0
Szabó Márton, CC BY 4.0

Eddig ismeretlen aligátorfajt azonosított egy magyar tudós és csapata – derül ki a New Scientist cikkéből. A különös hüllő maradványait még 2005-ben fedezték fel Thaiföldön, a szakértők azonban nem tudták pontosan megállapítani, milyen állathoz is tartoznak. Dr. Rabi Márton és kollégái most viszont sikeresen bebizonyították, hogy egy teljesen új fajról van szó.

Amint újonnan megjelent tanulmányukban olvasható, a kutatók négy kihalt és hét élő aligátorfaj koponyájával hasonlították össze a rejtélyes állatét.

A vizsgálatokból kiderült, hogy a titokzatos állatot több külsőjegy is határozottan megkülönbözteti a többi fajtól, például rövid orra, magas koponyája és széles feje. Hatalmas fogmedreiből a szakértők arra következtetnek, hogy páncélok szétzúzására alkalmas fogai lehettek, tehát akár kagylókkal és csigákkal is táplálkozhatott.

A sok egyedi jellegzetessége miatt a kutatócsoport arra jutott, hogy az állat külön fajba tartozott, amelynek az Alligator munensis tudományos nevet adták. Ez a faj 200 000 éve, vagy néhány ezer évvel ezelőtt élhetett, a szakértők egyelőre nem tudják, miért halhatott ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik