Élet-Stílus

Csak rászorulóknak vesznek ajándékot a háromgyerekes családban

A fiúkat hiába kérték, hogy változzanak meg, a fenyegetéseknek nem volt hatása. Semmi nem lesz a fa alatt.

„Idén nem karácsonyozunk” – jelentette ki a Utahban élő John Henderson, és ezúttal nem csak fenyegetőzik. A háromgyerekes családban idén elmarad az ajándékozás.

A komoly vitát kiváltó és kommentek sokaságát generáló ügyben a szülők nevelési célzattal hozták meg a fájdalmas döntést; az anyuka, Lisa hosszú blogposztban indokolja a történteket.

Először is: nem a komplett karácsonyozás marad el, csak az ajándékozás. A család együtt lesz, közösen esznek és játszanak majd az ünnepek alatt, csak nem adnak egymásnak semmit; inkább rászorulóknak küldenek meglepetéseket.

Lisa azt írja: parttalan vitáik vannak a gyerekekkel, akik hálátlanok, tiszteletlenek, nagyon sokat akarnak, és nem hallgatnak a jó szóra. A szülők többször jelezték nekik, hogy ha nem változnak meg, annak következményei lesznek. Érdemi javulás nem mutatkozott – így az apuka kijelentette: idén nem kap senki ajándékot.

Lett pozitív oldala is a történetnek: abból a pénzből, amit ajándékokra költöttek volna, rászorulóknak vásároltak ajándékokat. Ruhákat gyűjtöttek a környéken, és elküldték az egyik tájfun sújtotta Fülöp-szigeteki falu lakosainak. Az ott élő gyerekek számára a három fiú, a tízéves Caleb, a nyolcesztendős Davis és Beckham (5) a Halloweenre kapott édességekből készített csomagokat. A srácok állítólag nem sajnálták odaadni az ajándékaikat, sőt nagyon lelkesen készítették a pakkokat, és érezték a segítségnyújtás örömét.

A szülők szerint a három fiú nem fog haragudni rájuk az elmaradt karácsonyozás miatt, és így legalább idén jobban értékelik majd azokat az ajándékokat, amiket a nagyszülőktől és másoktól kapnak.

Rengeteg kérdés merült fel bennünk. Megtenné ön egy (akármennyire rosszul viselkedő) gyerekkel, hogy egyszerűen eltörli a karácsonyi ajándékozást? Vajon ezek után szófogadóbbak lesznek a gyerekek? És vajon jó ötlet, hogy egy olyan fontos ügy, mint a szolidaritásra, adakozásra való nevelés pont egy ilyen rossz élménnyel (ajándékstop, büntetésből) kapcsolódik össze?


Fotó: overthebigmoon.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik