Gazdaság

Direkt36: „Durva kockázatot vállalnak”, ezért távolították el a Paksi Atomerőmű vezetőjét

IVÁNDI-SZABÓ BALÁZS / 24.HU
IVÁNDI-SZABÓ BALÁZS / 24.HU
A Direkt36 több forrása szerint Lantos Csaba energiaügyi miniszter azért váltotta le a Paksi atomerőmű vezetőjét, mert Pekárik Géza pozíciója egy „ősfideszes" bizalmi embernek kellett.

Semmilyen szakmai kifogás nem merült fel a korábban az Orbán-kormány által is kitüntetett Pekárik Gézával kapcsolatban, aki 2023 elején már több mint négy éve vezette az ország energiaellátásában kulcsszerepet játszó Paksi Atomerőművet. Január 12-én Lantos Csaba, az akkor újonnan megalakult Energiaügyi Minisztérium vezetője mégis a menesztéséről döntött.

Másnap a kormány be is jelentette hogy Horváth Péter Jánost nevezik ki az atomerőmű élére, Pekárikot pedig tanácsadóként alkalmazzák a továbbiakban. Horváth addig a hazai energetikai piacot felügyelő Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke volt, a szakmai háttere mellett azonban ismert volt arról is, hogy jó politikai beágyazottsággal rendelkezik a kormányoldalon. Előfordult, hogy sportmérkőzéseken találkozott fideszes politikusokkal, egy ideig pedig a Fidesz egyik fontos bázisának számító szolnoki alapszervezetet is vezette – olvasható a portálon.

Horváth a MEKH éléről viharos körülmények között távozott. Az általa vezetett hivatal egyik döntése miatt ugyanis tavaly ősszel drasztikusan megugrott az önkormányzatok energiaszámlája, ami a Direkt36 kutatásai szerint fideszes városvezetőket is felbőszített.

A MEKH éléről ezt követően lemondó Horváthot a kormány nem akarta fontosabb poszt nélkül hagyni. A Paksi Atomerőművet szemelték ki számára, amely azonban épp egy meglehetősen bonyolult feladat előtt áll. Hamarosan belekezdenek a létesítmény felújításába, amelynek célja, hogy Paks I.-et ne kelljen a 2030-as években bezárni. Az olajmérnök végzettségű Horváthnak nincs nukleáris tapasztalata, így bizonyos kérdésekbe várhatóan nem lesz beleszólása.

A bonyolult paksi felújítás

Az Orbán-kormány tavaly nyáron jelentette be, hogy ki akarják tolni a paksi atomerőmű üzemidejét. Ezt többek között az orosz–ukrán háború miatti energiaellátási bizonytalanság is indokolta. Az atomerőmű négy blokkjának az üzemeltetési engedélye 2032 és 2037 között jár le és a hosszabbítás célja, hogy az egyes blokkok esetében a különböző határidőket legalább tíz, legfeljebb húsz évvel kitolják.

Az üzemidő-hosszabbítás komoly műszaki feladat lesz. 

Ezt a nagyobb kihívást jelentő munkát azonban már nem a pályakezdő kora óta, vagyis 1987 óta folyamatosan az atomerőműben dolgozó, a létesítményt 2018 óta vezető Pekárik Géza fogja levezényelni, hanem a jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező, de a nukleáris ipar világában tapasztalattal nem bíró Horváth Péter János.

Mindig pozícióban

Horváth már évtizedek óta a Fidesz környékén mozog. Az 1990-es években még a Fidesz szolnoki alapszervezetét is vezette. Abban az időszakban politizált a pártban, amikor a város polgármestere Várhegyi Attila volt.

„Horváth ősfideszes. Várhegyi bizalmasa volt, együtt csináltak szinte mindent” – fogalmazott a Direkt36-nak Horváth egyik ismerőse.

Várhegyi a Fidesz egyik meghatározó emberének számít, a politikai karrierje megtört ugyan, amikor 2002-ben hűtlen kezelés miatt elítélték, de a Fideszben továbbra is megőrizte a befolyását.

Több, a területen dolgozó szakember azonban nehezményezte a Direkt36-nak, hogy a kormány pont az üzemidő-hosszabbítás érzékeny időszakában nevezte ki Horváthot Paks I. élére.

Ez nagyon komplex feladat. És ekkor odaküldenek egy paksi tapasztalattal nem rendelkező embert, ezzel durva kockázatot vállalnak

– fogalmazott az egyikük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik