Nagyvilág

Baltimore-i lövöldözés: két halott, 28 sérült

Kyle Mazza / Anadolu Agency via Getty Images
Kyle Mazza / Anadolu Agency via Getty Images

Lövöldözés volt Baltimore-ban, aminek következtében ketten meghaltak, huszonnyolcan megsérültek. Utóbbiak közül kilencet a közeli kórházakba szállítottak, hármuk állapota súlyos. A hatóságokat ottani idő szerint hajnali fél egykor hívták többen is – a kiérkező rendőrök egy nőt holtan találtak, kilenc másik személyt pedig lőtt sebekkel, írja a CNN.

Richard Worley, a baltimore-i rendőrség munkatársa azt mondta, egyelőre nincs információjuk sem a tettes kilétéről, sem annak motivációjáról.

Teljesen vakmerő, gyáva cselekedet, ami itt történt, és amely sok életet végleg megváltoztatott, és két ember életébe került.

Ezt már a város polgármestere Brandon Scott mondta a történtekről, majd hozzátette: a tragédia rávilágított az illegális fegyverek túlzott elszaporodására, illetve arra, hogy kiknek a kezébe nem szabadna ezeknek kerülniük. Scott, illetve a rendőrség is mindenkit arra kér, hogy akinek bármilyen használható információja van, jelentkezzen a hatóságoknál. A polgármester hozzátette: minden szabad erőforrást bevetnek a nyomozás során.

Addig nem állunk meg, amíg meg nem találunk – és megtalálunk. Addig pedig remélem, hogy minden egyes levegővétellel eszedbe jutnak azok az életek, amelyeket elvettél és amelyekre hatással voltál az éjjel.

– üzente az elkövetőnek.

Az AP arról ír, az összes érintett felnőtt volt. Információik szerint egy 18 éves nő az egyik áldozat, akit a helyszínen talált meg a rendőrség, a másik pedig egy 20 éves férfi, aki nem sokkal az eset után a kórházban halt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik