Nagyvilág

Lefotózták, ahogy elkerüli a halált a síneken

Vonatgázolás (vonat, lány, sínek, ütközés, )
Vonatgázolás (vonat, lány, sínek, ütközés, )

Centiken múlt egy kínai egyetemista lány élete, aki egy száguldó gyorsvonat mellett akart egy drámai fényképet készíteni magáról. Ez végül sikerült, de nem úgy, ahogy akarta.

Hszia Li egyik barátját kérte meg, hogy fotózza le a sínek és egy 150 km/órás sebességgel haladó vonat mellett állva, ahogy a menetszél „művészien” meglobogtatja a haját – írta a Daily Mail. A húszéves lány azonban túl közel került a vonathoz, miután elvesztette egyensúlyát, és a gyorsvonat nekiütközött. A pillanatot pedig barátja pont lefotózta.

Hatalmas szerencséjére a mozdony csak a bal vállát találta el, a sínek mellé lökve a lányt, aki most második születésnapját ünnepelheti. A mozdonyvezető azonnal megállította a vonatot, amikor látta, ahogy a lány elrepül. „Biztos azt gondolta, hogy meghaltam” – ídézte a fiatalt a Daily Mail. Hszia Li elmondta: a válla ugyan csúnyán megzúzódott, de szerencsésnek tartja magát, hogy életben maradt.

Egy rendőrségi szóvivő az esettel kapcsolatban megjegyezte: szigorúan törvényellenes a vonatközlekedés akadályozása, de a lány már eléggé megbüntette saját magát. A vonat az eset miatt nagyjából negyedórát késett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik