Élet-Stílus

„Azt hittem, öngyilkosnak kellene lennem” – Noah Cyrus felidézte, hogyan tették tönkre az életét az internetes trollok

Alberto E. Rodriguez / Getty Images for dick clark productions
Alberto E. Rodriguez / Getty Images for dick clark productions
Úgy véli, az internet maga a földi pokol.

Noah Cyrus kedden jelentette be, hogy kedvese, Pinkus megkérte a kezét. A Page Six szúrta ki, hogy az énekesnő a minap a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében jelentkezett be, posztjában pedig arról írt, hogy az internetes trollok az eljegyzésének örömét is megpróbálják elvenni tőle – úgy, ahogyan 11-12 éves korában az arcára és a testére tettek folyamatosan negatív megjegyzéseket, melyeknek hatására öngyilkos gondolatai támadtak.

Amikor még mindig formálódott az agyam, ugyanezek az emberek elhitették velem, a kislány énemmel, hogy nem érdemlem meg az életet, mert nem vagyok elég jó, és mert nem felelek meg a szépségideáljaiknak. Ma megint ráeszméltem, mennyire mélyen elbaszott az internet, hogy hogyan fordított saját magam ellen és vezetett oda, hogy azt hittem, öngyilkosnak kellene lennem, hogy nem érdemlem meg, hogy éljek, öngyilkos gondolataim lettek és ráfüggtem a drogokra

– írta posztjában az énekesnő, majd aggodalmát fejezte ki a gyerekek iránt, akik maguk is az interneten nőnek fel.

Senki sem érdemli meg azokat a szavakat, amiket ma olvastam. És én szerencsés vagyok, mert olyan helyen lehetek, hogy ezeknek a hatására nem bántom magam megint. Az internet pokol a Földön, és mi mind együtt vagyunk itt.

Cyrus később hozzátette, azért hozta fel mindezt, mert tisztában van vele, milyen sok ember halálát kívánják napi rendszerességgel az internetes kommentelők. Mint írta, úgy véli, 2023-ban már igazán itt volna az ideje annak, hogy az emberek befejezzék az itélkezést mások fölött mindössze amiatt, ki hogyan néz ki, kit szeret, vagy hogyan éli az életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik