Sport

Gigászi csata után veszítette el a wimbledoni indulás jogát Marozsán Fábián

MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari
MTI/EPA-ANSA/Ettore Ferrari

Marozsán Fábián csütörtökön ötszettes csatában kikapott a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjének harmadik fordulójában, így lemaradt a főtábláról.

A világranglista 95. helyén álló játékos májusban azzal vétette magát észre, hogy legyőzte a világelső Carlos Alcarazt. Ezek után sokan azt remélték, Wimbledonban is bizonyíthat, ám ehhez a német Maximilian Marterernek is volt pár szava, aki az első szettet rövidítésben nyerte meg, majd a másodikat 6:4-re húzta be.

Marozsán azonban nem hagyta annyiban és gyakorlatilag ugyanígy vágott vissza: egy játszmát rövidítésben nyert meg, majd egy brékkel is összejött az egyenlítés! Jöhetett a mindent eldöntő szett, 5:5-nél Marterer hárított két bréklabdát, majd 5:6-nál Marozsán kivédett hármat is, a negyediket azonban már nem sikerült.

Piros Zsombornak sem sikerült a főtáblára jutás, miután meglepően simán kikapott három játszámban a japán Mocsizuki Sintarótól. Ezzel eldőlt, hogy a férfiak közt csak Fucsovics Márton képviseli hazánkat Wimbledonban, de a női mezőnyben Udvardy Panna, Bondár Anna és Gálfi Dalma főtáblára jutott.

Eredmények – selejtező, férfiak, 3. forduló

Maximilian Marterer (német)-Marozsán Fábián (3.) 7:5, 6:4, 6:7 (5-7), 5:7, 7:5
Mocsizuki Sintaro (japán)-Piros Zsombor (16.) 6:3, 6:4, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik