Sport

Francia siker a Tour egyik legnehezebb szakaszán

christophe riblon (christophe riblon)
christophe riblon (christophe riblon)

Christophe Riblon révén hazai siker született csütörtökön a 100. Tour de France országúti kerékpáros körverseny egyik legnehezebb, 18. szakaszán.

A 172,5 kilométeres etapon a bringásoknak kétszer kellett megmászniuk a legendás L’Alpe d’Huez-i emelkedőt. A rajt után nem sokkal egy kisebb csoport szökött meg a mezőnytől és az előnyük végig ki is tartott, bár sokáig úgy tűnt, az amerikai Tejay van Garderen nyeri meg a szakaszt.

Azonban két kilométerrel a cél előtt Riblon előzni tudott, így egyperces előnnyel verte amerikai riválisát.

Az összetettben Chirs Froome tovább növelte előnyét Alberto Contador előtt, ugyanis már több mint öt perc van köztük.

Pénteken a Le Bourg-d’Oisans – La Grand-Bornand közötti 204,5 km-es etap vár a mezőnyre. A viadal vasárnap zárul, vagyis szinte már csoda kellene ahhoz, hogy ne Froome legyen az idei győztes.

Eredmény – Tour de France, 18. szakasz, Gap-L’Alpe d’Huez, 172,5 km

1. Christophe Riblon (francia, AG2R) 4:51:32 óra
2. Tejay van Garderen (amerikai, BMC Racing) 59 mp hátrány
3. Moreno Moser (olasz, Cannondale) 1:27 p h.
4. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 2:12 p h.
…7. Chris Froome (brit, Sky) 3:18 p h.
…11. Alberto Contador (spanyol, Saxo-Tinkoff) 4:15 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Froome 71:02:19 óra
2. Contador 5:11 p hátrány
3. Quintana 5:32 p h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik