Sport

„Nehéz sorozaton vagyunk túl” – drámai csatában ezüstérmes a strandkézilabda-válogatott

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A magyar férfi strandkézilabda-válogatott kiélezett küzdelemben, a rávezetés nyolcadik párjáig tartó csata végén 2-1-re elveszítette a Spanyolország elleni finálét, így ezüstérmet nyert a lengyelországi Európa Játékok csütörtöki versenynapján, Tarnówban, írja az MTI.

A döntőt az Európa-bajnok magyar csapat kezdte jobban, mely egy kihagyott spanyol helyzet után Gyene révén vezetést szerzett, majd a gyors spanyol egyenlítés után egyértelmű fölénybe került. A csapat Gyene, valamint a beálló pozícióból, levegőben kapott passzok után rendre eredményes Kun vezérletével 8-2-re, majd 10-4-re is elhúzott, ám néhány kihagyott helyzet megbosszulta magát és a rivális a játékrész második felére ledolgozta hátrányát. Az egyenlítés után a magyarok érezhetően nem ijedtek meg és az előnyt szinte végig ők szerezték meg újra és újra, de

az utolsó másodpercekben 22-22-nél kimaradt a magyar helyzet, a rivális pedig egy egypontos találattal az utolsó pillanatokban megnyerte a félidőt.

A bosszantó módon elveszített nyitószakasz után a második elején lendületben maradt a spanyol gárda, mely 10-6-ra és 12-8-ra is ellépett. Ekkor a magyar csapat mintha magához tért volna, elöl pontosabb, hátul pedig keményebb és határozottabb lett, és egy jó sorozattal 14-12-re fordított. A játékrész második felében végig a magyaroknál volt az előny és 24-22-nél, fél perccel a vége előtt Gyene lezárhatta volna a szettet, ám kihagyta a büntetőt, a másik oldalon pedig az ellenfél egyenlíteni tudott. Következett az aranygólig tartó ráadás, melyben rögtön a feldobás után az egyedül hagyott Hajdú góljával nyert a válogatott.

A döntés így a szétlövésre maradt, melyben rávezetéssel dobtak kapura a játékosok öt párban. Ebben John András hibájával rosszul kezdett a csapat, a többiek viszont nem rontottak, a kapuban pedig Nahaj László egy ízben védeni tudott. A 8-8 után folytatták a felek, a következő két párban mindkét fél eredményes volt, a harmadikban azonban Kun Attila kihagyta rávezetését, a spanyolok pedig nem hibáztak és egymás nyakába ugorva ünnepelték aranyérmüket.

Koszticsák Szilárd / MTI

„Megtettünk érte mindent, hogy szoros legyen ez a meccs. Azt gondolom, az első játékrészt domináltuk, ám elkövettünk néhány olyan hibát, ami megpecsételte a félidőnket. Aztán a másodikban majdnem ugyanezt megcsináltuk.

Sajnos voltak arra utaló jelek egész héten, hogy kicsit elfáradtak fizikailag a srácok. Nehéz sorozaton vannak túl. Most kicsit keserű a szánk íze, de szerintem amikor felállnak majd a fiúk a dobogóra, akkor már jobban lesznek

– nyilatkozta az MTI-nek Gulyás István szövetségi kapitány.

A strandkézilabdázók a magyar küldöttség harmadik érmét szerezték meg az Európa Játékokon, melynek csütörtöki napján előbb a Pekler Zalán, Mészáros Eszter kettős aranyérmes lett a légpuska vegyescsapat számban, majd a Bragato Giada, Nagy Bianka kenu kettes bronzérmet szerzett 500 méteren.

Döntő

Spanyolország-Magyarország 2-1 (23-22, 24-25, 13-12)
a magyar csapat pontszerzői: Gyene 18, Kun 14, Vizes 10, John 8, Csuka 4, Kovacsovics 4, Hajdu 1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik