Ukrajna és Moldova komoly eredményeket ért el az uniós tagság felé vezető úton, ugyanakkor a hivatalos csatlakozási tárgyalások megkezdése előtt teljesíteniük kell az összes kötelezettségvállalásukat – jelentette ki Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztosa az uniós miniszterek számára készített időközi jelentésében.
Az EU egy évvel ezelőtt adta meg Ukrajnának a hivatalos tagjelölti státuszt. A csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez hét feltételt támasztott a háború sújtotta országgal szemben.
Megjegyezte: Ukrajna a korrupció elleni folyamatos küzdelemben büntetőeljárásokkal és ítéletekkel tudja megalapozni a hitelességét. Az uniós biztos úgy véli, hogy az elmúlt évben az Ukrajnával vele szemben támasztott hét feltétel közül kettőben tudott felmutatni jó előrehaladást: az igazságügy- és a média reformja terén.
A további kritériumok között szerepelnek az ukrán alkotmánybíróság és a bűnüldözés reformja, a pénzmosás elleni intézkedések, az oligarchákat célzó törvények és a nemzeti kisebbségek jogainak védelme. Várhelyi szerint ezeken a területeken további előrelépésére van szükség.
Az Európai Unió 27 tagállama idén decemberben dönthet a Kijevvel való tárgyalások megkezdéséről.
Várhelyi Moldovával kapcsolatban elmondta: ők a kilenc lépésből már hármat teljesítettek. Ebbe beletartozik az igazságügy reformja, a civil társadalom bevonása a döntéshozatalba és a hátrányos helyzetűek jogainak védelme.