Nagyvilág

Nem indul újra Caputová a szlovák elnökválasztáson

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Zuzana Čaputová szlovák államfő kedden délután bejelentette, nem száll újra versenybe az államfői posztért a jövő tavasszal esedékes választáson – írja a pozsonyi Új Szó. Döntését személyes, családi okokkal indokolta, de további részleteket nem közölt.

Egy nagyon becsületes mérlegelést követően ma tudom, hogy nem lenne elegendő erőm egy következő mandátumhoz

– fogalmazott a szlovák államfő, aki 2019. június 15. óta tölti be a tisztséget.

Čaputová igazi outsider, amellett, hogy liberális politikus, jogász, környezetvédelmi aktivista is. Személye azzal vált ismertté, hogy a szlovákiai Bazinban évtizedes küzdelmet folytatott egy tervezett hulladéklerakó ellen, amiért 2016-ban megkapta a Goldman Környezetvédelmi Díjat. Ő az ország első női elnöke, és egyúttal negyvenöt év után a legfiatalabb államfő.

Čaputová azt mondta, a jelenlegi mandátumából hátralévő egy évben továbbra is arra törekszik, hogy „a tisztesség, a nyugalom, a tárgyilagosság és az alkotmányosság pilére legyen”. Hozzátette: sajnálja, ha csalódást okozott azoknak, akik azt várták, újraindul, és bízik benne, hogy megfelelő emberek szállnak majd versenybe az elnöki székért.

A Denník N néhány órával a bejelentés előtt közölte annak a közvéleménykutatásnak az eredményét, amely szerint Szlovákiában Čaputovát tartják a legmegbízhatóbb hazai politikusnak. A lakosság negyvenhárom százalékának bizalmát élvezi. Az IPSOS által a lap megbízásából készített felmérésből ugyanakkor az is kiderül, hogy a megkérdezettek ötven százaléka nem bízik benne, hét százalék pedig ezt nem tudta eldönteni, vagy úgy nyilatkozott, nem ismeri az államfőt. Ezt a kutatást idén június 12 és 16 között készítették

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik