Szent István jobbjáról először az 1116 körül íródott Hartvik-legenda tett említést, miszerint amikor az 1083-as szentté avatás során a király sírját felnyitották, jobb kezét csodálatos módon épségben találták – írja a Rubicon.hu.
Egy 1473-as krónika megörökítette, hogy Szent László kincstartója, egy Merkúr nevű klerikus ellopta a Szent Jobbot – mely ekkor még a teljes kart magába foglalta – és bihari birtokán rejtette azt el. László személyesen kereste fel a papot, és miután biztosította őt bűnbocsánatáról, visszakapta István ereklyéjét, és Merkúr szóban forgó földbirtokán épített számára egyházat. Ezzel magyarázzák azt, hogy a Szent Jobb valóban a bihari Szentjobbon maradt egészen a középkori magyar állam összeomlásáig. Tiszteletéről az 1222-es Aranybulla törvényben rendelkezett.
István épen maradt keze – más relikviákhoz hasonlóan – a századok során számos „veszteséget” szenvedett el, miután bizonyos részeit elajándékozgatták. A török háborúk okozta zűrzavarban a Szent Jobb itthoni „maradéka” viszont eltűnt. Valószínűleg az ereklyét védő szerzetesek menekítették Boszniába, ahonnan kalandos úton, kereskedők révén kerülhetett a Raguzai Köztársaságba. A raguzai domonkosok Szent István ereklyéjeként tisztelték és őrizték a jobb kezet, 1618-ban díszes ereklyetartót is készítettek számára.
Mária Terézia királynő az 1760-as évek végén szerzett tudomást a Szent Jobb hollétéről, és hosszas diplomáciai tárgyalások után megszerezte azt a maga számára. Az ereklyét 1771 áprilisában már Bécsben lehetett megcsodálni, majd június 21-én megérkezett Magyarország ősi fővárosába, Budára. A királynő az ünnepségek után az Angolkisasszonyok gondjára bízta Szent István jobb kezét, egyúttal elrendelte augusztus 20-ának, a király szentté avatási napjának rendszeres megünneplését.
