Sport

Extrém ügyes és világhírű a magyar triálos

hegedűs lászló (hegedűs lászló, triál)
hegedűs lászló (hegedűs lászló, triál)

Hegedűs László extrém sportoló. Egy átalakított bicajjal egyensúlyoz és versenyez speciális pályákon. Sportágát kevesen ismerik, őt annál többen.

Kevés olyan magyar sportolónk van, aki jelenleg a világ tíz legjobb versenyzője közé tartozik. A még csak 22 éves Hegedűs László jelenleg az 7. helyen áll a Bike Triál világranglistán.

A ceglédi fiatalember 2003 óta hódol ennek a sportágnak, amely mára a munkája lett. Ebből él, profi. Rendszeresen jár világkupa-versenyekre, rendezvényeken lép fel. A mellette lévő stáb is profi, elég csak megnézni néhány róla szóló videóösszeállítást. Igényes, kivételes, egyedi mozik. Az egyik legsikeresebb extrémsportolóval beszélgettünk.

Fekete-fehér – Hegedűs Lászlóval:

– Tél van, ilyenkor lehúzod a rolót?

– Részben, hiszen ilyenkor folyik az alapozás. Hetente két alkalommal járok konditerembe, az állóképesség javítása és fenntartása fontos. Egyébként idén nyílt egy fedett kalandpark, az Exbox, ahol lehet falat mászni, trambulinozni, BMX-ezni, gördeszkázni, rollerezni, és persze triálozni, oda is el szoktam járni gyakorolni.

– Ennyire fontos a kondizás nálatok?

– Egy bizonyos szint után elérjük, hogy kiaknáztuk az összes erőnket. 5-6 éven keresztül fejlődik az ember, aztán jön a stagnálás. Azért fontos az erőnlét fenntartása, mert egy-egy nagyobb akadály megugrásához a másodperc tört része alatt kell dönteni, erőt kifejteni.

– Akkor ez a bizonyos erőnléti fejlődés egy ideje már véget ért, hiszen 2003-ban kezdted.

– Eleinte BMX-eztem, 2003-ban ismerkedtem meg a triállal. A barátokkal bicajoztunk, és lejöttek mellénk triálosok. Egykerekeztek, első, hátsó kerékkel, pattogtak. Tetszett. Én először apám 26-os montijával utánoztam őket. Megvettem a Bike magazint, abban láttam egy triálos weboldalról szóló hirdetést. Onnantól egyenes volt az út.

Budapest – imázsfilm:

Hege – merthogy így becézik a sportágon belül és kívül is – első amatőr versenyén a 24 versenyzőből a 21. lett. 16 éves volt, amikor Junior26 kategóriában magyar bajnok lett, mára 10 magyar bajnoki címet szerzett.

Nagyon kevesen vannak a világon olyanok, akik helyből 140 centi magasba tudnak ugrani a kerékpárral, ő ilyen figura. Rider pontosabban, hogy a helyes kifejezést használjuk. Első nemzetközi évében 15 lett az Európa-bajnokságon, egy évre rá, 2009-ben 12. lett, 2010-ben a 10. helyen végzett, folyamatos volt tehát a fejlődés. Olyannyira, hogy 2011-ben ma már Európa-bajnoki 5., világbajnoki 8. helyezettnek vallhatja magát. 2012-ben 4. lett az egyik világkupa-futamon, és elnyerte a Magyarország legjobb mountain bike sportolója címet.

– Lényegében ez a munkád?

– Abszolút, hála Istennek most már kizárólag ezzel tudok foglalkozni. A szüleim kezdetektől fogva támogattak, aztán a szponzoroknak köszönhettem sokat, hogy folyamatosan el tudok járni versenyekre. A szezon nyáron van, keveset vagyok idehaza. A világkupákra igyekszem eljutni, emellett cseh, szlovák, ritkán román versenyeken indulok.

– Meddig lehet ezt a munkát végezni?

– A 2012-es világbajnok 27 éves volt, de tavaly egy 31 éves srác nyerte, szóval úgy 32-34 éves kor lehet a maximum. Még van bennem jó pár év, remélem, még több támogató áll mellém, és akkor végig tudom járni azt, amit elterveztem.

Bécs – Hege:

A nemzetközi profi triálversenyek, a világkupák meglehetősen megterhelőek. A legrangosabbak három napig tartanak: az első nap a 6 órás selejtező, a második nap az 5 órás középdöntő zajlik, a harmadik napon pedig a legjobb nyolc versenyző vívja a két és fél órás döntőt. Hegedűs László elmondta, hogy a nagyobb nyugati viadalok azért is pörgősebbek, mert a televíziós közvetítés miatt fogyaszthatóvá kell tenni azokat (Magyarországon egynaposak a viadalok).

Az élet persze nemcsak a versenyekből áll, hiszen rengeteg bemutatóra, látványos rendezvényekre hívják a magyar fiatalembert. Ennek oka, hogy a neten kiváló, igazán profi videókat találhatunk róla. Így világszerte ismertté vált a tudása, hiszen a felvételeken nagyon jól látszik állóképessége és kreativitása. (További videókat és képeket a hegetrial.hu oldal lehet nézni.)

– Az idei év tényleg nagyon jól sikerült, jelenleg 123 versenyző közül a 7. helyen állok a világranglistán. Jövőre szeretnék eljutni a világkupa-futamokra, az Eb-re és a világbajnokságra is, utóbbi Dél-Afrikában lesz. Kis lépésekkel szeretnék felfelé haladni – mondta a 2013-ban az Inpulse Team tagjaként versenyző a Sport24-nek.

Mi az a triál?

A sportág elnevezése minden bizonnyal az angol try (próbál, kipróbál), trial (kipróbálás, próba) szóból származik, és való igaz, bőven akadnak olyan szituációk, amikor az ember bátorságán múlik, sikerül-e a gyakorlat vagy sem.

A triálosok több futamban teszik próbára ügyességüket, így jó kis elnevezést találtak maguknak. Sokan, így Hegedűs László is a golfhoz hasonlítja a triált, hiszen az nyer, aki a legkevesebb hibát véti a futam alatt. A versenyzők egy speciális kerékpárral versenyeznek egy speciális, akadályokkal teli pályán.

Egyensúlyoznak, manővereznek a pályán, amely természetes és mesterségesen kialakított elemeket is tartalmazhat. Akkor kapnak büntetést a versenyzők, ha fizikai kontaktusba kerül a lábuk a talajjal. Egy büntetőpont jár, ha egy testrésszel érinti a pályát a triálos. Öt büntetőpont jár, ha egyszerre több testrész ér a pályához. Ha valaki öt büntetőpontot összegyűjt, a pályát befejezettnek kell tekinteni.

Egyébként a motoros triál képviselőinek köszönhetjük ezt a sportágat: ők ugyanis gyerekeiknek akartak valami kevésbé veszélyes elfoglaltságot, amin gyakorolhatnak. Voltak, akik azonban megkedvelték a bicajos változatot, és innentől fejlődött tovább a sportág.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik