Belföld

Gimnazista fiúkat zaklatott egy bencés szerzetestanár

Jászai Csaba / MTVA
Jászai Csaba / MTVA

Elbocsátották a bencés rendből és az egyházi szolgálatból is azt a nyugalmazott szerzetestanárt, akiről egy egyházi vizsgálat megállapította, hogy a 1990-es években gimnazista fiúkat zaklatott.

Tettei a vizsgálóbizottság szerint kimerítették a szexuális bántalmazás bűncselekmény fogalmát.

A Szemlélek azt írja, erről az ügyben érintett Szent Mór Bencés Perjelség adott tájékoztatást. Az évtizedekkel korábbi gyermekbántalmazási ügyek kivizsgálásába a Vatikánt is bevonták, s bár a konkrét cselekmények büntethetősége elévült, az egyházi bíróság alapos eljárást folytatott, az illető szerzetest súlyos szankciók érték.

A bencések tájékoztatása szerint 2018 májusában Hortobágyi T. Cirill, a bencés rend főapátja több bejelentést is kapott arról, hogy

a 1990-es évek közepén a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban fiatalkorú sérelmére az egyik szerzetestanár zaklatást, sorozatos érzelmi, hatalmi és szexuális abúzust követett el.

Az egyházi elöljáró még abban a hónapban vizsgálóbizottságot állított fel. Az általuk meghallgatott vallomások arról tanúskodtak, hogy az akkor még állandó bentlakásos rendszerben működő fiúgimnáziumban több fiatalkorú sérelmére elkövetett szexuális zaklatások bűncselekményei valósultak meg. A meghallgatott áldozatok minden esetben ugyanazt a bántalmazót nevezték meg. Az áldozatok mellett a tanúk meghallgatása is alátámasztotta a bejelentések valóságtartalmát.

Noha az ekkor már nyugállományban lévő szerzetestanár elutasította az ellene felhozott vádakat, Sárai-Szabó Kelemen perjel, a szerzetes elöljárója az előzetes vizsgálat vádjainak súlyossága és megalapozottsága miatt eltiltotta őt a szolgálat gyakorlásától, és egy olyan távolabbi, ideiglenes tartózkodási helyet jelölt ki számára, amely a bűnismétlés lehetőségét megakadályozta.

A bencések által készített összefoglaló dokumentumot a főapát megküldte a Hittani Kongregációnak, amely az egyházi büntetőeljárás lefolytatására Magyarországot jelölte ki. Ennek értelmében a Győri Egyházmegyei Bíróság meghozta ítéletét: a bencés rendből való kizárást és az egyházi szolgálatból való elbocsátást. A döntés annak teljességében 2023 áprilisában lett jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik