Sport

Armstrong miatt nem száműzik a bringásokat az olimpiáról

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke nem gondolja, hogy ki kellene zárni az ötkarikás programból a kerékpársportot az amerikai Lance Armstrong világvisszhangot kiváltó doppingbotránya miatt.

A NOB első számú irányítója szerint a sportágnak már csak azért is műsoron kell maradnia, mert a nemzetközi szövetség, az UCI “mindig vezető helyet foglalt el a dopping elleni harcban és az elsők között vezette be a biológiai útlevelet”.

Jacques Rogge szerdai reagálásában sokkolónak minősítette Lance Armstrong esetét, abból a szempontból azonban hasznosnak mondta a doppingbotrány kirobbanását, s az amerikai biciklis örökös eltiltását, hogy mindez “segít megtisztítani a sportot”.

Ugyanakkor leszögezte: nem lenne tisztességes a sportág olimpiai kizárásával büntetni a tisztán készülő nagy többséget.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség – bizonyítottnak tekintve azt, hogy éveken át szisztematikusan doppingolt – hétfőn megfosztotta Armstrongot az 1998 augusztusa után elért összes eredményétől, így a hét Tour de France-elsőségétől, egyúttal örökre eltiltotta a versenyzéstől.

Lemondásra szólította fel az UCI vezetőit LeMond

A sportág szintén amerikai élő legendájának számító volt versenyző egy közösségi oldalon tette közzé nyílt levelét, melyben azt kérte, hogy Pat McQuaid UCI-elnök és Hein Verbruggen tiszteletbeli elnök is távozzon posztjáról.

Greg LeMond, aki 1986-ban, 1989-ben és 1990-ben nyerte meg a francia körversenyt, úgy véli, a kerékpársport legnagyobb problémája nem a dopping, hanem a korrupció, s ennek részese az általa említett két sportvezető.

Mivel az UCI megfosztotta – a többi közt – mind a hét francia kerékpáros körvesenyen elért elsőségétől Armstrongot, a Tour 99 éves történetének egyetlen amerikai bajnoka LeMond maradt.

Verbruggen 1991 és 2005 között irányította az UCI-t, vagyis ő volt a szervezet vezetője Armstrong sikerei idején, s Verbruggent mentoráltja, McQuaid követte az elnöki poszton.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik