Belföld

Erős lejtmenetben a kormány megítélése a Medián szerint

Vörös Szilárd / 24.hu
Vörös Szilárd / 24.hu

Mélyponton a gazdasági helyzet megítélése, és továbbra is abszolút többségben vannak azok, akik szerint „általában véve az országban” rossz irányba mennek a dolgok – derül ki a Medián felméréséből, amely a HVG megbízásából készült. A május végén készült kutatás azt mutatja, hogy a szavazópolgárok majdnem háromnegyede szerint az ország gazdasági helyzete az elmúlt egy évben kedvezőtlenül változott: 46 százalék szerint „sokat” és további 26 százalék szerint „valamennyit” romlott.

A negatív helyzetértékelésnek ez a 72 százalékos mértéke egészen drámai:

2020 elején, közvetlenül a koronavírus-járvány kirobbanása előtt csak 30 százaléknyian látták ilyen sötéten a helyzetet, igaz, 14 évvel ezelőtt, az akkori válság tetőpontján a mostaninál is jelentősen többen (92 százalék) érzékelték a gazdasági közállapotok romlását.

Saját háztartásuk pénzügyi lehetőségeit valamivel kevésbé sötéten látják az emberek, de még így is közel kétharmados azok aránya, akik szerint romlott a helyzetük.

A megkérdezettek 27 százaléka szerint az Orbán-kormány a hivatalba lépése óta gyenge teljesítményt nyújtott, közel ugyanennyien (25 százalék) pedig egyenesen nagyon gyengének tartják a kabinet bizonyítványát. Minden második szavazópolgár azt mondja, hogy a következő választás után kormányváltást szeretne, és csak 38 százalék azt, hogy jobb lenne, ha maradna a mostani kormány (12 százalék nem nyilatkozott).

A romló helyzetben lévő háztartások tagjai körében 61 százalék vágyik kormányváltásra és 26 százalék a kabinet maradására, míg a saját pénzügyi helyzetük javulását érzékelők körében pont fordított a helyzet: 64 százalékuk nem bánná a folytonosságot, és 28 százalékuk szeretne kormányváltást. A kormányváltás melletti 50 százalékos többség azonban továbbra sem elegendő ahhoz, hogy a széttöredezett ellenzék eséllyel nézzen a következő választások elé – írta a HVG.

A választani tudó biztos szavazók között

  • a Fidesz 49,
  • a DK 14,
  • a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 9,
  • a Momentum 8,
  • a Mi Hazánk 7,
  • a Jobbik 4,
  • az LMP 3,
  • a Mindenki Magyarországa 2,
  • a Nép Pártján 2,
  • az MSZP és a Párbeszéd 1-1 százalékon áll

A válaszolók 29 százaléka nem tudja, kire szavazna.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik