Természetesnek vesszük, hogy mobilon szinte bárhol és bármikor elérhetők vagyunk, és erről nem szívesen mondunk le a külföldi nyaralás alatt sem. Szerencsére a roaming nagyon leegyszerűsödött az utóbbi években, főleg az Európai Unión belül. A díjak és feltételek más díjzónákban azonban jelentősen különbözhetnek, illetve a külföldi hálózatok minőségében is tapasztalhatunk eltéréseket.
Tájékozódjunk utazás előtt
Első körben a Yettel szerint érdemes felhívni rá a figyelmet, hogy roamingnak az számít, amikor a hazai előfizetésünket más országban használjuk, azaz ott, a külföldi szolgáltató hálózatán mobilnetezünk, indítunk vagy fogadunk hívást vagy SMS-t. Amikor pedig az itthoni hálózatból indítunk külföldre (nemzetközi számra) hívást, az nemzetközi hívásnak minősül – akkor is, ha az EU-ba irányul –, melynek díjai nem azonosak a roamingéval.
2017 óta kedvezőbbek a roaming költségei az EU-ban. Ezt azt jelenti, hogy az 1-es díjzónába tartozó országokban – időszakos utazások során – nem, vagy csak bizonyos esetekben kell roamingdíjat fizetni a mobilfelhasználóknak. A hazai előfizetők ezekben az országokban alapesetben a magyarországi tarifának megfelelő feltételekkel használhatják előfizetésüket, legyen szó adat-, hang- vagy SMS-forgalomról.
A drága roamingszámlától az úgynevezett magasforgalmi limit, és a NetRoaming-figyelő szolgáltatások védenek meg. Az előbbivel előfizetésünket egy ún. magasforgalmi összeghatárig használhatjuk. Ha elérjük ennek 80 százalékát, SMS-ben figyelmeztetnek, 100 százaléknál pedig a szolgáltató korlátozza a forgalmat. A szolgáltatás automatikus, ezért ha előre tudjuk, hogy külföldön szeretnénk a keretnél többet mobilozni, érdemes limitemelést kérni. A NetRoaming-figyelő pedig kifejezetten az adatroaming-forgalom esetében szab meg egy felső költési határt az adott hónapra. Ez is automatikus szolgáltatás, de lemondható, illetve magasabb limit beállítására is van lehetőség.
Roamingbalesetek ellen
A mobilos alkalmazások automatikus frissítése nagy adatforgalmat generálhat, ami roaming környezetben magasabb költségekkel járhat. Érdemes utazás előtt ezt kikapcsolni a készülék beállításaiban. Ha egyáltalán nem szeretnénk külföldön használni a mobilinternetet, akkor kapacsoljuk ki az adatroamingot, vagy a teljes mobil adatforgalmat.
Például az EU-tag Bulgáriában utazunk autóval, és a határ közelében a mobilunk a nem EU-tag Szerbia vagy Macedónia mobilhálózatára csatlakozik, ahol a 2-es, illetve a 3-as díjzóna feltételei érvényesek. Ha szeretnénk elkerülni, hogy a mobil véletlenül másik hálózatra váltson, a készüléken az Automatikus hálózatkeresést állítsuk át Kézi hálózatválasztásra.