A Hemző Károly Alapítvány kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, valamint Korniss Péter, Bánkuti András és Bácsi Róbert László fotográfusok, illetve az alapítvány titkára, Szarka Klára a tizenhárom jelölt közük választotta ki az öt finalistát: Melegh Noémi Napsugárt, Mohos Zsófiát, Rostás Biankát, Zoltai Andrást és a 24.hu fotóriporterét, Szajki Bálintot. Végül a 10. Hemző Károly-díjat Melegh Noémi Napsugárnak, a Telex fotóriporterének ítélték oda Falusi fiatalok című sorozatáért.
A fotográfus kutatásának fókusza az észak-magyarországi régió (Drégelypalánk, Recsk, Becske, Őrhalom stb.), ahol a romák aránya a legnagyobb az országban. A magyarországi roma népességet általában 600–800 ezer főre becsülik, ami az összlakosság 6–8 százalékát jelenti. Számukat és arányukat tekintve Európa egyik legnagyobb nemzeti (etnikai) kisebbségét alkotják. Ez az egyetlen növekvő számú népesség Magyarországon.
Projektem célja, hogy bemutassam a Magyarországon élő roma származású gyermekek, fiatalok életét, választ keresve arra, hogy milyen külső és belső hatások alakítják személyiségüket és önképüket. Az összetartozás, családi kötelékek és kapcsolatok rendkívül fontos szerepet játszanak a roma közösségekben, így ezek megfigyelése elengedhetetlen a kultúrájukban a mai napig erősen jelen lévő, identitásukat is alapjaiban meghatározó értékek és hagyományok megértéséhez
– fogalmazott a díjazott.
Válogatásunk a nyertes pályaműből készült.
Galéria
Melegh Noémi Napsugár
Stella születésnapja alkalmából manikűr készletet kért, hiszen ha felnő, körmös szeretne lenni.
Melegh Noémi Napsugár
Stella születésnapja alkalmából manikűr készletet kért, hiszen ha felnő, körmös szeretne lenni.
Fotó megosztása:
Melegh Noémi Napsugár
Evelin unokahúgával, Lindával. Ő maga első gyermekével szintén várandós. A babát édesanyja segítségével szeretné majd felnevelni.
Fotó megosztása:
Melegh Noémi Napsugár
Vakáció Drégelypalánkon. A lányok a medencében hűsölnek.
Fotó megosztása:
Melegh Noémi Napsugár
Attila és Kulu, Attila börtönből szabadulásának megünneplésére rendezett bulin. Attilát biciklilopás miatt öt hónapra az aszódi javítóintézetbe küldték.
Fotó megosztása:
Melegh Noémi Napsugár
Egy kislány táncol a legszebb ruhájában a faluhatárban.
Fotó megosztása:
Melegh Noémi Napsugár
Dzsúliót meglegyinti bátyja, amiért engedély nélkül a szobájába lopódzott.
Fotó megosztása:
Melegh Noémi Napsugár
A drégelypalánki roma nemzetiségi önkormányzat minden év augusztusában megrendezi a romanapot, amelynek legjobban várt műsorszáma a gyermek szépség- és táncverseny.
Fotó megosztása:
Melegh Noémi Napsugár
A fiatalok szórakozás és unaloműzés céljából autógumit és szemetet égetnek. Van, hogy egy héten akár többször is kihívják emiatt a tűzoltókat.
Fotó megosztása:
Melegh Noémi Napsugár
Stella az unokanővére öltözőszekrénye előtt.
Fotó megosztása:
Melegh Noémi Napsugár
Kulu pár hónappal ezelőtt a menyasszonya családjához költözött. Azóta nem találkozott a húgával, így a viszontlátáskor mindketten elérzékenyültek.
Fotó megosztása:
Melegh Noémi Napsugár
Egy kislány a falunapokra készülve udvaruk kapujában.
Fotó megosztása:
Melegh Noémi Napsugár
Mirella (balra) barátnőivel megérkezik az őrhalomi falunapokra, ahol hamarosan kezdődik az esti mulatság.
Fotó megosztása: