Kultúra

Sötét bűnügyeket és az első magyar realityjét is elhozza az HBO idén

Warner Bros. Discovery
Warner Bros. Discovery

A Last of Usszal és A Fehér Lótusszal már az év elején behúzták az év két nagy sikerét, ennek ellenére az HBO – pontosabban az HBO-t, HBO Maxot és a lineáris (azaz klasszikus televíziós) felületeit együtt kommunikáló anyacég, a Warner Bros. Discovery, avagy WBD – a második félévre is tartogat némi puskaport. Erről a cég szokásos sajtóeseményén számolt be.

Még ebben a hónapban, június 22-én érkezik például az HBO Maxra egy szokatlan sorozat, a Downey álomautói, melyben az autórajongó Robert Downey Jr. – aki elkötelezte magát az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett is – saját autógyűjteményének darabjait próbálja elektromossá alakítani. Ugyanaznap ugyanakkor a Maxon alighanem egy másik cím fogja az igazi érdeklődést generálni, éspedig a visszatérő Szex és New York-sorozat, az És egyszer csak… második évada, amelyben, mint az a napokban már elterjedt, Samantha karaktere is újra feltűnik. Szintén a Maxra jön június 29-én a harcművészet-rajongókra célozva a Harcos harmadik évada, de a lineáris kínálatba is hoz új anyagot a hónap: a WBD lineáris ágának egyetlen, ennek ellenére meglehetősen sikeres címe, a Made in Gyetván Csabával június 25-én a Discoveryn kap új epizódot.

Júliusban egy Helena Bonham Carter főszereplésével készült újdonság, a július 11-én érlező Nolly című sorozat lesz figyelemre méltó: a háromrészes brit életrajzi minisorozatot Russell T. Davies (Ez bűn, Évek alatt, Egy nagyon angolos botrány)  jegyzi, és Noele Gordon színésznőről, a Crossroads sztárjáról szól majd. Két nappal később, július 13-án a krimirajongónak lesz érdemes figyelniük, Steven Soderbergh hoz ugyanis egy emberrablásos krimit A kör bezárul címmel.

Lineáris vonalon a WBD legérdekesebb júliusi húzása a cég lakberendezős csatornáján, a HGTV-n július 25-én érkező Barbie álomház kihívás című műsor, mely az épp ekkoriban (július 20-án) bemutatandó, és ugyebár szintén a Warner ernyője alá tartozó Barbie-filmet övező hype-ot üli meg és emeli maga is.

Mindezzel együtt nekünk alighanem az augusztus lesz a legérdekesebb Warner-szempontból, ekkor jön ugyanis az HBO első magyar realityje – és a régiós gyártások jegelését látva ki tudja, meddig az egyetlen magyar projektje –, A híd. A valóságshow-ból a sajtónak már megmutattak két epizódot, a közönségnek azonban augusztus 11-ig kell várnia, hogy láthassa, milyen egy reality, ha a magyar HBO jegyzi.

A híd az utolsó második féléve cím, amihez pontos premierdátumot kaptunk: a többiek csak hónap vagy évszak szintjén tudhatók. Augusztusban második évadával tér vissza a Max Győzelmi sorozat: A Lakers dinasztia felemelkedése című sorozata, ősszel pedig a 30 ezüst második évadát hozza a platform. Szintén őszre időzítik majd egy új cím, a Twisted Metal című, videojátékból adaptált, posztapokaliptikus akció-vígjátéksorozatot, a True Detective Jodie Fosterrel és Kali Reissel készült, Night Country című új évada viszont akár télre is átcsúszhat. Itt egy összevágott kedvcsináló az érkező címekhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik