Nagyvilág

Hatan erőszakoltak meg egy 14 éves lányt

Az erőszakolók közt kiskorú is volt. A lány a rendőrség szerint mentálisan retardált.

Őrizetbe vettek szombaton hat romániai fiatalt, akiket azzal vádolnak, hogy megerőszakoltak egy 14 éves lányt barátja lakásán – írja a Mediafax hírügynökségre hivatkozva a manna.ro.

Cristian Șuță, a Giurgiu megyei rendőrség szóvivője elmondta, a tinilány tett panaszt a rendőrségen. A 14 éves fiatal elmondása szerint önként ment január 3-án 17 éves barátja lakására, ahol arra kényszerítették, hogy több 14 és 20 év közötti személlyel létesítsen szexuális kapcsolatot.

„A lány ezt visszautasította, ezért megkötözték, és hárman az elkövetők közül ütlegelni kezdték. Egyikük még csupán 14 éves, s mivel kiskorú, nem vették őrizetbe. Hatot az elkövetők közül azonban őrizetbe vettek nemi erőszak, szabadságkorlátozás és kerítés vádjával, majd kérték az előzetes letartóztatásba helyezésüket” – nyilatkozta Șuță.

Az áldozat apja szerint a lánynak nem volt barátja. Elmondása szerint a fiatalok azzal hencegtek, hogy lefilmezték telefonjukkal az esetet, és felrakják azt a Youtube videómegosztóra. „Szíjakkal kötözték meg, ketten pedig megerőszakolták, a többiek bűntársak. A lányomnak nem volt barátja. Fájdalmas, ami történt” – jegyezte meg Marian Cristea, a lány apja.

„Úgy tűnik, hogy a lány mentális retardációban szenved, de egyelőre nem tudjuk ezt megállapítani, nincsenek birtokunkban a megfelelő dokumentumok” – fogalmazott a rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik