A Hortobágy-Berettyón mért vasárnap reggeli vízállás mindössze 11 centiméterrel marad el a harmadfokú árvízvédelmi készültséghez vízszinttől – tájékoztatta az MTI-t Kóthay László, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) védelemvezetője.
Elmondása szerint a folyó teljes szakaszán másodfokú a védelmi készültség. Mivel a Berettyó végig apad, ezért Szeghalomnál a hét végén megszüntették az első fokú árvízvédelmi készültséget.
Kóthay elmondta, hogy a Tikövizig működési területén lévő 12 belvízvédelmi szakaszból tízben másodfokú, kettőben pedig harmadfokú a belvízvédelmi készültség. A térségben – főként Hajdú-Bihar megyében – az elöntött területek nagysága már meghaladja a 28 ezer hektárt.
Árhullám indult a szabolcsi folyókon
A Tisza határon túli vízgyűjtő területén, Ukrajnában átlagosan 25 milliméter csapadék hullott, főként hó formájában, de akadt olyan körzet is, például Láposmező, ahol 47,6 millimétert mértek a legutóbbi 24 órában – mondta Mihalikné Csorbák Erika.
A romániai vízgyűjtőn 10-15, míg a hazai térségben átlagosan 10 milliméter csapadék hullott.
A vízügyi szervezet kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a Krasznán – ahol az előző még le sem vonult, Kocsord térségében továbbra is I. fokú az árvízvédelmi készültség – megjelent egy újabb árhullám, a folyó román szakaszán emiatt elrendelték a készenlétet.
A Tisza vízszintje Tiszabecsnél 60 centiméterrel emelkedett, és ugyanilyen vízállás növekedést mértek a Túron is. A Szamoson kisebb mértékű az áradás.
A meteorológiai előrejelzés szerint további csapadék várható a térségben – mondta Mihalikné Csorbák Erika.
Szabolcsban a szombatihoz képest 600 hektárral nőtt az elöntött terület, jelenleg 17.300 hektár földet borít víz – tette hozzá.
A vízügyi igazgatóság mind a 12 öblözetben belvízvédelmi készültséget tart, négy körzetben másodfokút.
Három vízgazdálkodású társulat szintén másodfokú készenlét keretében védekezik, 9 önkormányzat pedig első fokú készültséget tart területén.
