Belföld

Rétvári: a kormány szeretné, hogy ne csak pedagógusnapon érezzék az elismerést a tanárok

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A magyarországi pedagógusnap alkalmából díjakat adott át Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára. Az MTI tudósítása szerint a Fidesz politikusa Maruzsa Zoltánnal, a BM köznevelésért felelős államtitkárával tíz Apáczai Csere János-díjat, tizenöt Németh László-díjat, öt Brunszvik Teréz-díjat, öt Trefort Ágoston-díjat és hat Eötvös József-díjat adott át, az indoklás szerint olyan személyeknek, akik „többet tettek hozzá a tanításhoz mint mások, akik példaértékűen dolgoznak, akik az órákon túl is foglalkoznak mind a lemaradókkal, mind a tehetségesekkel”.

Az ünnepség keretében Rétvári a többi pedagógushoz is szólt, tolmácsolva a kormány gondolatait:

A kormány azt szeretné, hogy ne csak pedagógusnapon érezzék az elismerést a tanárok, hanem minden hónapban a fizetésükön keresztül is, ezért a tervek szerint a Magyarországnak járó uniós források felhasználásával 2025-re 800 ezer forint lesz a pedagógusok átlagbére

– jelentette ki az államtitkár, ismét aláhúzva, hogy a kormány továbbra is az uniós pénzek megérkezéséhez köti a tanárok béremelését.

Rétvári arról is beszélt,  hogy a magyar diákok teljesítménye a nemzetközi felmérések szerint folyamatosan javul, tavaly pedig minden eddiginél több érmet hoztak el a tudományos diákolimpiáról. Ezt követően az esélyegyenlőség fontosságát hangsúlyozta:

„Az iskola feladata az is, hogy kiegyenlítse az otthonról hozott hátrányokat, hogy egyenlő esélyeket teremtsen mindenkinek, és ebben is fejlődött a magyar rendszer, mert az utóbbi egy évtized alatt 26 százalékról 20 százalék alá esett az otthoni hátrányok iskolai teljesítményt befolyásoló tényezője” – büszkélkedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik