A dél-koreai hírszerzés szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezető mintegy 140 kilogrammot nyom, emellett jelentős alvászavarral küzd – idézték a törvényhozók szerdán az ügynökség beszámolóját.
A dokumentumot Kim Kju Hjun, a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat (NIS) igazgatója a parlamenti hírszerzési bizottság ülésén ismertette – derült ki a bizottság kormánypárti és ellenzéki tagjainak tájékoztatásából, amit az MTI idézett.
Abból kiindulva, hogy az észak-koreai hatóságok áprilisban tevékenyen gyűjtötték a legfrissebb orvosi információkat, beleértve az olyan gyógyszereket, mint a zolpidem, amelyet a magas rangú tisztviselők álmatlanságának kezelésére használnak külföldön, a NIS becslése szerint Kim elnöknek jelentős alvászavara van
– mondta el a zárt ajtók mögött tartott ülést követően Ju Szang Bum, a dél-koreai parlament hírszerzési bizottság egyik tagja, a kormányzó Néphatalom Pártjának képviselője.
Hozzátette, a NIS alaposan vizsgálja annak lehetőségét, hogy Kim olyan ördögi körbe kerül, amelyben egyre inkább szenvedélyévé válik az alkohol és a nikotin, továbbá egyre súlyosbodó álmatlanságban szenved. Ezt a következtetést abból vonják le, hogy Észak-Korea nagy mennyiségben importál külföldi cigarettát és kiváló minőségű rágcsálnivalókat.
Az ügynökség arról is beszámolt, hogy „Kim elnök május 16-i nyilvános szereplése során nagyon fáradtnak tűnt, szemei alatt feltűnő sötét karikákkal, és néhány közelmúltbeli fotójának mesterséges intelligenciát alkalmazó elemzése alapján súlyát 140 kg körülire becsülték” – mondta Ju.
Tavaly év vége óta folyamatosan karcolások és zúzódások figyelhetők meg Kim Dzsong Un kezén és karján, amelyeket gyaníthatóan allergia és a stressz okozta bőrgyulladás kombinációja okoz
– idézte a törvényhozó a NIS igazgatóját.