Belföld

Bagó Zoltánt eltiltották a további jogsértéstől

Bagó Zoltán megsértette a választási eljárásról szóló törvényt, ezért a választási bizottság megállapította a jogszabálysértést, és eltiltottaa további jogszabálysértéstől - közölte Kunsági Ferenc, az illetékes választási bizottság elnöke

A bizottság helyt adott a Herényi Károly által benyújtott kifogásnak, és megállapította, hogy Bagó Zoltán a választási eljárásról szóló törvény vonatkozó szakaszait, valamint a választási alapelveket megsértette, ezért a további jogszabálysértéstől eltiltja – ismertette az elnök az Országos Egyéni Választókerületi Választási Bizottság szerdai határozatát. Az MDF beadványában azt írta: Bagó Zoltán, a Fidesz-KDNP közös jelöltje megkísérelte az MDF jelöltjét, Romsics Imrét rávenni arra, hogy ajánlószelvényeit ne adja le, és így ne váljon képviselővé.

Kunsági elmondta, hogy Bagó Zoltán, mint kalocsai szavazópolgár cselekményét ítélte meg a bizottság, mert a bejelentés idején sem Bagó Zoltánnak, sem a Magyar Demokrata Fórum jelöltjének, Romsics Imrének sem voltak leadva az ajánlószelvényei. Hozzátette: abban az esetben és akkor válik a választási bizottság részére ismertté a jelölt személye, amikor az ajánlószelvények leadásával bejelentkezik. A választási bizottság elnöke a szerda délelőtti üléssel kapcsolatban megjegyezte, hogy azon Bagó Zoltán előadta: még hivatalosan nem volt jelölt, ezért a választási bizottság nem kompetens döntést hozni.

„Mi úgy ítéltük meg, hogy egy normál állampolgárnak is van lehetősége megsérteni a választási törvényt, tehát annak ellenére, hogy Bagó Zoltán nem volt jelöltként nyilvántartásba véve, ennek ellenére rá is vonatkoznak a szabályok” – indokolta a bizottság döntését az elnök. A bizottság figyelembe vette, hogy Bagó Zoltán a plakátokon jelöltként mutatkozott be, és pártja is a választókerület jelöltjeként mutatta be. Romsics Imre, az MDF Bács-Kiskun megye 7. számú, Kalocsa központú választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje március 3-án Budapesten sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Fidesz-KDNP közös jelöltje, Bagó Zoltán megfenyegette, és a visszalépésre próbálta rábeszélni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik