Belföld

Áder: uraim, el lehet tolni a biciklit

A választások után, ha a polgári erők alakíthatnak kormányt, akkor emelkedő, gyarapodó pályára tudja állítani az országot - mondta Áder János, a Fidesz alelnöke.

Az Orbán-kormány négy éves időszakában sikerült leszorítani az államadósságot, a költségvetési hiányt elfogadható szinten sikerült tartani, az ország emelkedő pályára állt – jelentette ki a fideszes képviselő Baján. Felszabadultak források, azokat beruházásokra, a bérből, fizetésből élők béremelésére sikerült fordítani. “A bérből és fizetésből élők 16 százalékos reálbéremelést kaptak” – tette hozzá.

Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány közel ötezer milliárd forinttal növelte az államadóságot az elmúlt négy évben. Az ellenzéki politikus szerint nem túl biztató a helyzet, rosszabb, mint 1998-ban volt, magas a munkanélküliség, és nem lehet tudni, hogy mire költötték a felvett kölcsönöket.

Áder János visszautalt az 1998 és 2002 közötti időszakra, amikor az Orbán-kormánynak sikerült megszorítások nélkül csökkenteni a költségvetési hiányt, az eladósodás mértékét. Az euró bevezetésével kapcsolatban azt mondta, hogy az euró késői bevezetése mindenkit érint, nem csak azokat, akik devizában el vannak adósodva. Kitért arra, hogy a szocialisták azt állítják, nincs a Fidesznek programja, “miközben másról sem vitatkozunk három hónapja, mint arról, hogy a Fidesz javaslatait meg lehet-e valósítani”. A Fidesz alelnöke a jelenlegi kormánnyal kapcsolatban kijelentette, hogy ő is azt tudja mondani, mint amit Kuncze Gábor mondott 2002-ben: uraim, el lehet tolni a biciklit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik