Kultúra

Demeter Szilárd szerint Kertész Imre mellett Petri György is kényelmetlen ember

MTI/Soós Lajos
MTI/Soós Lajos
Németh Lászlóval, Csoóri Sándorral és Szőcs Gézával együtt.

Petri György-életműkötet jelent meg a Kertész Imre Intézet gondozásában, aminek kiadója a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTK Alapítvány), illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) volt. Ennek kapcsán a könyv előszavának megírását Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója, valamint a  Magyar Kultúráért Alapítvány feje vállalta magára – írta meg az Index.

A Tasi József irodalomtörténész Petrivel 1993-1994 fordulóján készített életútinterjújának szerkesztett verzióját tartalmazó könyv hanganyaga, illetve gépi leirata a PIM-ben eddig is elérhető volt, olvasása most azonban minden eddiginél könnyebbé vált.

Demeter az előszóban így fogalmazott:

Vannak kényelmetlen emberek. Így, vannak, jelen időben, mert a kényelmetlen emberekben az a legkényelmetlenebb, hogy még haláluk után is jelen maradnak az életünkben. Ilyen kényelmetlen emberKertész Imrevagy Csoóri SándorNémeth Lászlóvagy Szőcs Géza. Vagy Petri György. A kényelmetlen ember azért kényelmetlen, mert nem tűri a beskatulyázást. Ráteszel egy címkét, lerázza magáról. A kényelmetlen ember néha igazat mond, néha meg olyan igazat, ami nem a te igazad, de úgy mondja azt az igazat, ami nem a te igazad, hogy muszáj foglalkoznod vele. A kényelmetlen embert nem tudod zárójelbe tenni.

A könyv hivatalos bemutatója 2023. június 5-én, 17 órától lesz a Kertész Imre Intézetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik