Mindössze 8 pontot kapott a megszerezhető 20-ból Zámbó Krisztián a Hal a tortán pénteken adásba került részében. Vacsorát követő extra produkcióval nem készült – vagy mondjuk úgy, félig-meddig. Saját maga állt oda a karaoke-gép mellé, hogy édesapja egyik nagy slágerét (amit átdolgozott) előadja.
Az Egy jó asszony mindent megbocsát fel is csendült, de a vendégseregben helyet foglaló Young G-nek is be kellett állnia. Ő ennek nem örült túlzottan.
Nem hiszem el, hogy a büdzséből ezt is kilőtted. Azt hittem, valami sztárvendéget hívsz. Arra nem volt képes, hogy a saját vacsoráján sztárvendéget hozzon.
Kunovics Katinka szerint nagyon rosszul sikerült az este, Mérai Kata is az énekes főztjét kritizálta, Cooky pedig megemlítette, azért ad 2 pontot Zámbónak, mert „biztos nehéz neki Zámbó Jimmy dalait énekelni”. Young G szintén 2 ponttal jutalmazta az énekest.