Belföld

Fideszes és MSZP-s jelölt a tiszta kampányért

A „tiszta, békés, nyugodt és fenyegetettségtől" mentes választási kampányra szólítja fel a politikai szervezeteket Papcsák Ferenc a Fidesz és Gazda László az MSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5. számú, baktalórántházi választókerületben induló képviselőjelöltje.

„Szeretnénk, ha a választás a demokrácia ünnepe lenne, s az induló pártok és jelöltek az emberek gondjaival, a programok ütköztetésével foglalkoznának, és nem egymás sértegetésével” – jelentette ki Papcsák Ferenc. Gazda László, a megyei önkormányzat elnöke is azt hangsúlyozta, hogy „meg kell védeni a választás méltóságát és tisztaságát, és a kampánynak a programokról kell szólnia”. Papcsák elmondta: ő kezdeményezte, hogy politikai ellenfelével együtt, közös állásfoglalást alakítsanak ki a „durva kampány” háttérbe szorítására, miután a baktalórántházi választókerületben is „sértő, kíméletlen megnyilvánulásokba torkollott a felfokozott hangulat”.

Utalt arra, hogy politikai ellenfelének, Gazda Lászlónak „rettenetes, gyalázkodó” szavakat festettek a választási plakátjára, és megrongálták, lelépték a Fidesz falragaszait is. A politikusok kifejezték reményüket, hogy közös felhívásukhoz valamennyi politikai erő és képviselőjelölt csatlakozik az országban. Az 5. számú, baktalórántházi választókerületben Gazda László (MSZP) és Papcsák Ferenc (Fidesz) mellett ismert már a másik két parlamenti párt jelöltje is: az SZDSZ Kiss Gyulát, Demecser polgármesterét, az MDF pedig Farkas Bertalant, az első magyar űrhajóst indítja az áprilisi szavazáson. A legutóbbi, 2002-es választáson Papcsák Ferenc 17 100:13 748 szavazataránnyal győzte le Gazda Lászlót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik