Hiába éri egyre több kritika Iránt az újabb akasztási hullám miatt, csütörtökön nagy nyilvánosság előtt végeztek ki egy férfit – írja az Iran International egy jogvédő csoport közleményére hivatkozva.
Az Iran Human Rights (IHR) arról számolt be, hogy a férfit az iráni jogrend által főben járó bűnnek tekintett vád alapján végezték ki. Ez a nehezen körvonalazható büntetési tétel a „romlás terjesztése a Földön”, amelynek alkalmazását az iráni állam iszlamista elemeket is tartalmazó jogrendje a vallás előírásaiból vezet le.
A férfit az ország Azerbajdzsán nevű tartományában, Marageh városban akasztották fel, a jelentések szerint nagy tömeg előtt. Az iráni hírportálok képeket közöltek arról, hogy a kivégzésre összegyűlt több száz ember biztonsági kordon mögül nézi végig az akasztást, miközben az ügyészek újságírókkal beszélgetnek.
„A nemzetközi közösség nem támogathat ilyen középkori gyakorlatot” – idézik az IHR igazgatóját. Mahmúd Amiri-Moghaddam hozzátette: a kivégzés „egy olyan kormány igazi arcát mutatja meg, amelyik kegyetlenséggel, megalázással, és a társadalom megfélemlítésével igyekszik fenntartani a hatalmát”.
Az nem derült ki, hogy a férfi pontosan milyen tényleges cselekményért felelt az életért. Annyit azonban lehet tudni, hogy először öt évvel ezelőtt tartóztatták le nőkkel folytatott szexuális kapcsolataival összefüggő vádak miatt.
Az IHR 2022-es éves jelentése szerint tavaly legalább ötszáznyolcvankét embert végeztek ki az országban. Közülük kétszáznyolcvannyolcat emberölés miatt. A jogvédő szervezet kivégzésszámlálója, amely az idei eseteket veszi számba, pénteken 287-et mutatott.
Jogvédő csoportok szerint a nyilvános kivégzések viszonylag ritkák, a legtöbb akasztást börtönökben hajtják végre.