Belföld

Változik az immunizációs rend a fiúk HPV elleni oltásával

Thinkstock Digitális
Thinkstock Digitális

Jövőre a fiúk HPV-vírus elleni oltása is bekerül a hazai immunizációs rendbe – írta a Népszava Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos témában tartott szűk körű sajtóbeszélgetése alapján. Az oltás költségeit az elmúlt 3 évben az Európai Unió állta, jövőre viszont a hazai költségvetés vállalja magára a lányoké mellett a fiúk oltásának költségeit is. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) arra is készül, hogy valamilyen módon azoknak is teremtsen oltás-pótlási lehetőséget, akik a szüleik mulasztása miatt maradtak ki az iskolai oltási programból. Az iskolákban térítésmenetes felajánlott vakcina beadásának feltétele a szülői beleegyezés.

A HPV-vírus elleni vakcina Magyarországon a 12. életévüket betöltött, hetedikes lányoknak 2014 óta ajánlják fel az iskolákban, és immár két és fél éve a fiúk is élhetnek a lehetőséggel. Eddig a lányok 82 százaléka, a fiúknak pedig a 67 százaléka kérte a vakcinát.

A szóban forgó készítmény a méhnyakrák elleni és nem a HPV-vírus okozta daganatok elleni oltásként híresült el, ezért sok fiús szülő úgy véli: „a fiamnak minek a méhnyakrák-elleni vakcina.” A HPV oltás széles körű alkalmazása viszont mindkét nemnél indokolt, a HPV ugyanis a fiúknál a fej-nyak rosszindulatú daganatait és a nemiszervek rákját okozza. A WHO számításai, valamint ausztráliai és svédországi tapasztalatok alapján a védőoltás kiterjesztésével a méhnyakrák-esetek előfordulása néhány évtizeden belül eliminálható. A méhnyakrák Magyarországon évente közel 1400 nőt betegít meg és az Európai átlaghoz képest sokan halnak bele ebbe a betegségbe.

Surján Orsolya beszélt arról is, hogy az NNK arra készül, hogy átalakítsa a méhnyakszűrés rendszerét. Hozzátette: a méhnyakrákszűrés megújítása szakmailag is indokolt, hiszen a legtöbb ilyen daganatot a HPV okozza. Most a méhnyakrák szűrés egy citológiai (szövettani) vizsgálat. A tervezett HPV szűrés bevezetése azt jelentené, hogy a meglévő citológia mellett azokban a korosztályokban, amelyekben a HPV fertőzés már nem olyan nagy gyakorisággal fordul elő, elvégzik a vírus szűrést is.

A HPV nagyon sok típusa szexuális úton terjed, így a nagyon aktív szexuális életet élőket, azaz a fiatalokat még nem érdemes szűrni. Fontos tudni azt is, hogy a HPV vírusával gyakorlatilag minden ember találkozik az élete során, ezért abban sem szabad bízni, hogy a monogámia megvéd a HPV fertőzéstől.

Surján Orsolya megjegyezte: a HPV alapú szűrést még nem sok európai országa alkalmazza, ezért a hazai kezdeményezés nagyon is előremutató. Mindez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy már esetleg jövőre elérhetővé válik az új szűrési rendszer, csak azt, hogy a bevezetését megelőző műhelymunka elkezdődött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik