Sport

Hatodik olimpiáján lesz ott a veterán tornász

Megszerezte a kvótát a londoni tesztversenyen, így immár a hatodik olimpiájára készülhet Jordan Jovcsev, a bolgárok 38 esztendős tornásza.

A 2000-es sydneyi játékokon gyűrűn bronz-, négy évvel később, Athénban pedig ugyanezen a szeren ezüstérmes sportember azt mondta: nagyszerű érzés, hogy bolgárként hatodik alkalommal lehet olimpikon.

“Nagyon büszke vagyok erre, de miért is ne lehetnék?” – nyilatkozta a Presa című napilapnak Jordan Jovcsev, aki 2009 óta hazája sportági szövetségének elnöke is.

A versenyző a gyűrűn elért sikerei mellett – 2000-ben a végül aranyérmes Csollány Szilveszter egyik nagy ellenfele volt – talajon két olimpiai bronzot szerzett, ugyancsak 2000-ben és 2004-ben. Az eddig 13 világbajnoki érmet szerzett tornász hozzátette: Londonban sokkal nyugodtabban fog versenyezni, nem kell mindenáron érmet nyernie.

“Természetesen szeretnék győzni, de nem vagyok biztos abban, hogy az aranyéremért küzdhetek majd” – mondta, s azt is elárulta, hogy valószínűleg az idei lesz az utolsó olimpiája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik