Sport

Négy új tag a Halhatatlanok Klubjában

A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) csütörtökön beválasztotta a Halhatatlanok Klubjába Guczoghy Györgyöt, Makray Katalint, Harmath Józsefet és Kisteleki Antalt.

Az ünnepélyes eseményen Magyar Zoltán, a MATSZ elnöke úgy fogalmazott: “Ezek az emberek mindannyian meghatározóak voltak az életemben és a pályafutásomban, ezért nagyon boldog vagyok, hogy ma őket köszönthetjük”.

A beválasztottak közül Guczoghy és Makray volt jelen személyesen az eseményen, Harmath József mesteredző – Magyar Zoltán felfedezője –  külföldön tartózkodik, Kisteleki Antal egykori tornász és mesteredző pedig egészségügyi okok miatt maradt távol.

“Nagy megtiszteltetés ez az oklevél, jól esik, hogy nem felejtettek el – mondta Guczoghy. – Jó volt újra látni a gyakorlataimat, legutóbb talán tíz-tizenöt éve néztem meg őket.”

Makray Katalin az oklevél átvétele után azt mondta, büszke a magyar tornászokra, s kiemelte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt is tornászként ért el sportsikereket.

“Tornásznak lenni egy életre szóló program, egész életünkben magunkkal visszük a pályafutásunk során tanultakat, s ezek az élet más területein is sokat segítenek” – tette hozzá.

Az 50 esztendős Guczoghy 1980-ban tagja volt az olimpiai bronzérmes válogatottnak. Pályafutása során lólengésben három Európa-bajnoki címet, valamint egy-egy világbajnoki ezüst- és bronzérmet nyert, egyéni összetettben hét alkalommal volt magyar bajnok.

A 67 éves Makray Katalin – Schmitt Pál volt köztársasági elnöknek, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökének felesége – az 1964-es tokiói olimpián felemás korláton ezüstérmet szerzett, az országos bajnokságokon ezen a szeren hét aranyérmet nyert.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik